Magyarország címkével jelölt bejegyzések

Karsay Dorottya

Civilek a pályán

Lehet politikát csinálni pártok nélkül?

Az Orbán kormány bukása után lesz egy dolog, amit felvéshetünk, mint az ő általuk létrehozott egyetlen jót: ellenükben kialakult a magyar politikai civil szféra. Én, ezen a blogon is, immár tíz éve mondom, írom, hogy addig itt szarból várépítés nem lesz, míg a civil szervezetek nem állnak az ország mellé. Akkut probléma ez nálunk, hiányoznak, vagy talán inkább hiányoztak a szakszervezetek, közéleti egyesületek. Illetve még ez se igaz, voltak, vannak, csak a társadalom részéről szinte teljes passzivitás övezte őket.

Most megmozdultak, kiderült, hogy szükség van rájuk, meg az is, hogy nekik is van még jócskán teendőjük míg felnőnek a feladatukhoz.

Schiffer András | forrás: internet

A rántotthús mellől

Schiffer Anna megfedte az unokaöccsét.

Vannak pillanatok, mikor úgy érzem, hogy a blogom eredetileg kitalált kategóriái kevesek. Ennek a cikknek legszívesebben a vicc, netán a magyar ugar kategóriát kéne viselnie, az, hogy végül közélet lett belőle egyrészt kényszer, másfelől szomorú. Mert mi is történt voltaképpen? A nagynéni nem ért egyet politikailag az unokaöccsével és a jó fiú családi érzéseire apellálva megfedi. Megannyian átéltünk már hasonlót, a vasárnapi ebédnél a második rántott hús előtt egy túlbuzgó rokon villával hadonászva elmondja, hogy bezzeg a nagyapád ha ezt tudná…

Böjte Csaba

Böjte atya és az elviccelődött egzisztenciák

Levél-blog Böjte Csabának.

Tegnap este lefekvés előtt nézelődtem a neten, és már nem tudom milyen fórumon találtam egy linket, Böjte Csaba gondolatai az államcsődről. Hát mit mondjak olvastam már sok baromságot életemben, olyat is, amit székely virtusra fogtak, de ez azért magasan viszi a pálmát.

„A beszélgetés újból és újból ugyanabba a témába torkolt: „Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni?” Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek. A székely ember régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat, és jókedvű, vidám szemmel nézve, legtöbbször kiderült, hogy nem is annyira megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató gond, mely elnyeléssel fenyeget.”

Billentyűzetet ragadtam, hogy kvázi-levelet írjak Csabának.

a night at the Opera

Úri vircsaft?

Tüntetés az Operánál.

Ha az embernek gyereke születik, akkor úgy tűnik, hogy elfolyik az ideje. Tegnap este például nem is volt esélyem, hogy kimenjek az Operához, pedig nagyon ott lett volna a helyem, így csak a nagyobb híroldalak percről percre rovatára tudtam támaszkodni, hol telefonról, hol a gép elé ülve egy kicsit. Végre úgy tűnik, hogy tényleg sikerült együtt mozdulnia a politikának és a civil szférának. És ez jó.

Kék autó Havannában

Ápol, eltakar

Miért nem megoldás országot váltani?

Sosem voltam melldöngető hazafi. Mindig gyanakodással és cinizmussal eltelten figyeltem azokat, akik képesek voltak elérzékenyülni _minden_ pillanatban a himnuszon, akiknek a Szent Korona több volt, mint egy tárgy, akik Árpádig bírták visszavezetni a családfájukat meg ilyesmi. Mindig úgy éreztem, hogy ez nem igazi honszeretet. Ez látszat, álca, egyszerű emberi butaság.

Hazafinak azt gondolom, aki itt él, itt dolgozik, aki amit csinál az alapvetően Magyarországnak jó. Működtet egy vállalkozást, képeket fest, regényeket ír, gyerekeket tanít vagy kereskedik kül- és belföldön. Ennél nagyobb hazaszeretet nem létezik. Fenntartani nap, mint nap egy államot. Létezni benne, belakni és használni. A többi lózung.