Sosem voltam melldöngető hazafi. Mindig gyanakodással és cinizmussal eltelten figyeltem azokat, akik képesek voltak elérzékenyülni _minden_ pillanatban a himnuszon, akiknek a Szent Korona több volt, mint egy tárgy, akik Árpádig bírták visszavezetni a családfájukat meg ilyesmi. Mindig úgy éreztem, hogy ez nem igazi honszeretet. Ez látszat, álca, egyszerű emberi butaság.

Hazafinak azt gondolom, aki itt él, itt dolgozik, aki amit csinál az alapvetően Magyarországnak jó. Működtet egy vállalkozást, képeket fest, regényeket ír, gyerekeket tanít vagy kereskedik kül- és belföldön. Ennél nagyobb hazaszeretet nem létezik. Fenntartani nap, mint nap egy államot. Létezni benne, belakni és használni. A többi lózung.