hurokban

Gyerekkori nyár.

Ez, leszámítva néhány nagyon szegény sorsú embert mindenkiben valami napsugaras, jó érzést hoz fel, ami után feltolulnak az emlékek. Nekem is így van, ha nyár meg gyerekkor szókapcsolatokat hallok, akkor nekem a Balaton ugrik be. Jó dolgom volt, a családi nyaraló rendelkezésünkre állt, anyukám pedagógus volt, így amikor nekem elindult a szünidő automatikusan neki is.

Amint lehetett mi el is húztunk Pécsről és beköltöztünk a nyaralóba, olyan másfél-két hónapra. A szünet maradék idejében pár napot a Duna menti nagyszülőknél, Budapesten az Egyesült államokból hazalátogató nagyanyámmal, meg valahol külföldön kirándulva töltöttünk. (Ha őszinte akarok lenni a kirándulások jó részét előre és utána utáltam, mert elvettek a Balatontól. Amíg tartott, addig szerettem, és mai fejjel meg nagyon hálás vagyok értük.) Viszont Apámat ilyenkor csak hétvégén láttam, illetve a fent említett kirándulásokon. Sose gondoltam bele, hogy ez neki milyen szar lehetett.

Egészen addig, míg nekem is családom nem lett, és itt nem elsősorban Cilire gondolok, hanem már arra is, amióta együtt élük Zsófival. Mi ketten járunk nyaralni, balatonozni, a tengerhez, bárhová. Ritka eset az, ha külön megyünk valahova. Én asszem a Fishing on Orfűn voltam el, ő nem is tudom, hogy volt-e nélkülem bárhol az elmúlt években.

Most lementek Balatonra pár napra. Este bevásároltam pár dolgot, amit kellett, hazaténferegtem és ott volt az üres lakás. Oké, dolgoztam, olvastam a könyvemet, főztem, de valahogy nem volt az igazi. Lenne egy csomó minden amit szeretnék megcsinálni, de szokatlan volt, kedvem nem volt hozzá. Pár napot ki lehet így bírni, de hosszú az a több hónap. Nem jó.