"Az éjszaka elöttem és nincs mit vesztenem" - Európa Kiadó
Imádom a római történelmet és mostanában valahogy – épp ezért – nagyon sok római tárgyú történelmi regény vagy értekezés kerül a kezembe. Mégis, sokszor futok bele olyan témába, ami számomra szinte teljesen ismeretlen még. Gore Vidal Julianusa egy olyan császárt mutat be, aki megpróbálta, utoljára, és kívételesen békés eszközökkel, visszaszorítani a kereszténységet.
Ha most Mark Twain turistái helyében lennék, akkor megkérdezném magamtól, hogy: sikerült?
Ha Passuth a legnagyobb magyar történelmi regény író, akkor bízvást mondhatjuk azt is, hogy a földkerekség legnagyobbja a témában Graves. Mégis a Jézus királyban többet tett, mint szokott. Nem csak megírt egy történelmi időszakot, egy személyt, hanem újraértelmezte Jézus egész munkásságát. Pont ezért, mint regény nem is túl jó, de mint tanulmány is kevés. Könyvnek viszont kitűnő.
Vagyon nekem egy nagy hiányosságom, olvasó emberként, hogy nehezen veszem rá magam a kortárs magyar irodalom olvasására. Igazából meg nem tudnám mondani, hogy miért, megmaradtam Esterházynál, néha Vámos, de ők meg már olyan régóta vannak a pályán, hogy bár kortársak mégis inkább olyan nagy öregek státuszban vannak nálam.
Szóval nagy marhaság, de valahogy annyi rossz élményem volt, hogy kerülöm a kortárs magyar írókat. Ellentétben szülőatyámmal, aki éppen a múlt hétvégén mondta, hogy olvasott egy nagyon jó könyvet, Vonalkód a címe és a Tóth Kriszta írta, akit ő nagyon szeret. Majd alkalomadtán olvassam el, mondta, ahogy ő már csak szokta, én meg belül rándultam egyet, jaj ne egy kortárs. De, gyakorló fiúként mondtam, jó így lesz. Alkalomadtán. No, erre jött a nemezis, kedden kifogytam a türelmemből munka közben és ilyenkor hangoskönyvek után nyúlok, sajna mindent végighallgattam már és a Pendragon legenda is megvolt már kétszer az elmúlt két hónapban és bár azt bármennyiszer most másra vágytam. Szóval irány az internet, a fórum, ahonnét beszerzem a hallgatnivalót. Első oldal, első link: Tóth Krisztina. Vonalkód. Na jó, mondom, alkalomadtán.
Pénteken elvillamosoztunk a Pluto – kissé megkésett – lemezbemutató koncertjére. Az album, a Nevem senki, már megjelent a tavasszal, és úgy tűnik, hogy lassan meghozza azt az ismertséget a zenekarnak, amit megérdemelnek.
De nem csak a Pluto lepett meg, hanem a Gödör is. Januártól minden szórakozóhely nem dohányzó lesz, de a Gödör elébe megy a dolognak és már október 1-től füstmentessé válik.
Pannival szoktunk egymásnak könyveket ajánlani és kölcsönadni. Egy ideje már nyüstölt, hogy olvassam el a Trónok Harcát, mert tetszene nekem. Őszintén megmondom, hogy nehezen vettem rá magamat, új fantasy univerzum, nem sokat tudhat, gondoltam, mint valami nagy öreg.
Én szeretem a fantasyt, és jó sok ilyen témájú könyvön rágtam már át magamat. A Trónok Harcának a borítóján az áll, hogy Tolkien óta a legjobb fantasy mű. Ez igen ellenszenves volt, bár tudom, hogy nálunk is egyre jobban meghonosodik a borítóra rakjuk a kritikusok mondatait amerikai trendje. Számomra Tolkien sosem lesz fantasy. Mese, egy igazi világ, ilyesmi, de nem fantasy. Jobb ő annál, mondhatni, hogy a műfaj első és egyetlen mestere, a többiek csak epigonok, abból is egyre gyatrábbak.
Számomra a Trónok Harca se közelítette ezt meg. De egy fantasynek jó volt.