"Soha nem akartam az lenni, aki vagyok" - Európa Kiadó
Megyek az utcán, zebra: 1könyv verazélet. Várok a villamosra, kuka: 1 könyv verazélet. Röpke két hét után már kezd érdekelni, hogy mi lehet az, amiért több hektó fehér festéket kentek fel a kutyaszar, cigicsikkek és kiszáradt hányásfoltok közé Budapest utcáin. Aztán jön egy kritika a Narancsban és a könyvet megkapom névnapomra.
Így elolvasva, csak annyit mondhatok: verazélet.
Van ez a rendhagyó szerelmes dalok címkém a blogban, ami elég nagy kihagyásokkal jelentkezget, konkrétan három év alatt ez a harmadik post a témában, de mindegy, mert nem kell sietni. Nehéz elmagyaráznom, hogy miként kerül ide be egy dal, különösen a mostani, mert azért a Telegraph Road tényleg rendhagyó.
Mondjuk azért, mert bennem a szerelemmel összefüggő gondolatokat ébresztett.
Talán még nem is voltam gimnazista, mikor anyu egyszer elkezdte felolvasni az Egy múló pillanatot nekem, azzal, hogy ebben a regényben benne van mindenki a családunkból. Ők gyerekként azt keresték, hogy melyik szereplő kire hasonlít leginkább. Jó játék volt, úgy olvastuk végig a könyvet, hogy mindig megbeszéltük, hogy ez ki lehetne közülünk.
Az Isten rabjait azért vettem újra elő, mert a moly.hu indított egy szerzetesekről, kolostorokról szóló olvasás kihívást. Mivel ezt a könyvet még gyerekkoromban olvastam és úgyis többször eszembe jutott mostanság hát elkértem a szüleimtől, hogy újra olvashassam.
Az 1943-as, Dante kiadó féle gyerekek számára átdolgozott kiadás van meg nekem, nagyon szép kis grafikákkal és szó szerint a könyvbe ragasztott festményekkel. Egy 9-10 évesnek egyszerűen tökéletes kiadás, az enyhén sárgult lapok, a szép színes és fekete fehér képek, a régies betűtípus. Telitalálat.
Mikor nagyon monoton munka vár rám, akkor szoktam hangoskönyvet vagy zenét hallgatni közben. Napok óta a Kiscsillag új lemeze megy a fülemben, és most valahogy másra vágytam. Nekünk a melóhelyen van egy mini szerverünk, amin van egy közös rész, mindenki hoz rá zenéket, hangoskönyvet. Nagyon érdekes kis zúg ez. Enya, a Jóga zenék és a Rammstein nyugodtan simulnak a 70-es évek gagyi szinti zenéihez. Szóval ebből kezdtem el szemezgetni és egyszer csak megakadt a szemem a tavalyi Cseh Tamás tribute lemezen. Egyszer, még frissen, átpörgettem, nem igen tetszett. Most a második hallgatás élménye következik.