Tövispuszta – Kepes András

A 34. születésnapom reggelén kaptam meg Zsófitól a Tövispusztát, Kepes András első regényét. A fülszöveg alapján családregényre számítottam, a szalag az évszázad regénye reklámmal aposztrofálta, ami marketing szempontjából egy nagyon ügyes tételmondat, de egyik jelentésének se felelt meg végül.

Tisztességes első könyv

Nem akarom túl erősen kritizálni ezt a könyvet, megtették ezren már előttem, már csak azért sem, mert alapjában véve egyáltalán nem rossz. Kepes Andrással meghallgattam egy interjút, amit a könyv megjelenése után adott, azt mondta, hogy nagy segítségére volt, hogy őt a tévéből ismerték és szerették az olvasók. Hiába első könyves író, ő már egy ismert arc. Ez biztos, hogy nagy segítségére volt, de egyben azt a negatívumot is magára vonta, hogy tőle mindenki minimum egy új Vámos Miklóst várt. Kaptunk egy tisztes első kötetet.

Lehetséges, hogy ha ezt a könyvet nem 63 évesen írja meg, akkor sokkal jobb lett volna. Tagadhatatlan, hogy rengeteg dolgot akart belezsúfolni, de nem ez a problémája, hanem, hogy közel sem egyenletes. Az interjúban tesz rá utalást, hogy a szerződés szorította a befejezésre, ez érezhető a könyv utolsó harmadán. Az igazi probléma ezzel ott van, hogy az első harmadban megtanul írni, a közepén remek a vége meg összecsapott. Tavaly, vagy talán két éve olvastam Vámostól a Szitakötőt és a két könyv nagyon-nagyon hasonló érzéseket keltett bennem. Főleg a befejezések. Kepes nem annyira bátor, mint Vámos, a jelent a regény végének hagyja meg, míg a most már kétszeresen is kolléga, tovább haladt a jövőbe.

Mindkét könyv, mindkét író estében jót tettek volna azzal, ha a közelmúltat, a jelent és Vámos esetében a jövőt nem keverik bele a családregényükbe, történelmi tablójukba. Családregényt, ekkora időszakot átölelő művet írni egy tiszta történelmi rálátásból szabad csak. Azt hiszem Magyarországon az utolsó többé-kevésbé értelmezhető időszak, történelmileg, a 80-as évek. A rendszerváltás kora, az azóta eltelt negyed évszázad túl sok aktuális sértődéssel és élménnyel terhelt ahhoz, hogy reális képet festhessünk róla. Nem azt mondom, hogy ne dolgozza fel ezt a korszakot a művészet! Mennyi remek könyv és színdarab – a zenéről nem is beszélve – foglalkozik a mával, de Kepes és Vámos könyvei is aprólékosak, objektívek a múltban, mondhatni a saját fiatalságukban, de ezt a későbbiekben sajnos elvesztik.

Vámos a Szitakötőben nem tudta eljátszani azt a bravúrt, amit az Apák könyvében sikerült neki, egységes szinten végigmesélni a generációk történetét. Kepes András Tövispusztája hasonlóan jól indít, mint az Apák könyve. Az alap koncepció az, hogy a narrátor összegyűjtött egy csomó családi emléket, tárgyakat és minden időszakot egy tárgy szimbolizál. A fejezet címe az emléktárgy maga, ami sokszor köszönőviszonyban nincs a fejezet tartalmával. Ugyan az első oldal gyakorlatilag arról szól, hogy ez lesz a koncepció mégis olyan merengősen csap bele a regénybe Kepes, hogy számomra ez csak a könyv befejezése után, mikor a tartalomjegyzékhez lapoztam, tudatosult. Emellett, ahogy már írtam fent, a regény első fejeztei bár történetekben talán a legerősebbek, de stílusukban nem egységesek. Az volt az érzésem, hogy oldalról oldalra kereste és találta meg az író a stílusát. Sokszor nyeglének is éreztem, nem vagyok a píszi barátja, sőt!, de a sűrű tarkólövések-kel poénkodó munkaszolgálatos zsidók nem tűntek túl életszerűnek, inkább egy ki nem hagyott gyenge poénnak tűnik.

A legegységesebb részek a háború alatti és utáni évek. Azt gondolom ennek az a magyarázata, hogy ezeket a részeket személyes tapasztalatok is támogatták, pluszban itt már kiforrottabb a regény is. Pál sztorija a kedvencem, sajnáltam ahogy a család visszahúzta és megszakadt a párizsi románca. Ez a közép rész kifejezetten jó, ez menti meg a könyvet. A végéről már írtam.

Jó könyv

Mindezek mellett a könyv végig érdekes, kíváncsi vagy a sorsokra, a történetekre. Nem hosszú, én két-három nap alatt faltam fel, olvasmányos (már ha a stílusbeli ingadozásoktól eltekintünk), összességében egy jó élmény volt. Nem tudom lesz-e második Kepes könyv, sajnálom, hogy erre nem volt több ideje. Újra írhatta volna az elejét és talán kihúzhatta volna a végét. Vagy alaposabban átrághatta volna. Nem lesz újraolvasós, nem lesz a kedvenc könyvem, de egy jó emlék, egy olyan ajándék ami pont akkor beszélt nekem a család fontosságárról, amikor megszületett a második gyerekem, a fiam és amúgy is elérzékenyült hangulatban voltam a téma iránt.

Olvassátok el Ti is!

Ajánlott oldalak a Tövispusztához:

http://moly.hu/konyvek/kepes-andras-tovispuszta

https://videotorium.hu/hu/recordings/details/4172,Beszelgetes_Kepes_Andrassal_Tovispuszta_cimu_csaladregenye_kapcsan