Az Ordas tenger – Robert Low
Felesküdöttek saga II.
Robert Low könyvsorozatának második kötete az Ordas tenger a mediterráneumba és a szent Föld tájaira kíséri Medveölő Orm Felesküdöttjeit.
Azzal fejeztem be az első kötetről írt blogot, hogy jelentkezem, amint végeztem a második kötettel. Nos ez nem így történt, közben megszületett Dávid és bár olvasni több időm lett, főleg hajnalonként míg próbáltam altatni, de írni nem igen tudtam. Szóval most már a negyedik kötetet is kiolvastam, igyekszem behozni a lemaradást.
Bizánc és a vikingek
Az emberek fejében a vikingek általában északi vidékeken, hajóval portyázó tengeri farkasok. Kikötnek a tengerparton és lerohanják a falvakat, kolostorokat, felhajóznak a nyugat-európai folyókon, hogy megsarcolják a gazdag polgárvárosokat. Emellett a vikingek nélkül nem lenne ma Orosz nemzet, máshogy alakul anglia történelme és nem lettek volna a varégoknak nevezett bizánci szolgálatban álló északi zsoldosok sem. Egyébként a viking is pontatlan elnevezés, inkább foglalkozás mint egy nép neve. Az a viking, aki kitűzi a kereskedőhajó orrdíszét és kalózként viselkedik kereskedés helyett. Ilyenkor legendásan erőszakosak, véres kegyetlenséggel dúlják fel a biztonságos prédát, erőszakolják meg a (halott) nőket, gyújtják fel a települést. De lehet, hogy másnap a következő falunál már barátságosan és békésen alkusznak meg a terményekre.
Robert Low könyvsorozatában nekem szimpatikus vonás, hogy inkább a keleti irányra figyel, az északiak ázsiai, kelet-európai és kis-ázsiai cselekedetire. A Bálnák útja, Attila kincsével és a Kazár-Bizánci-Szláv konfliktusokkal már eleve erre terelte a hősöket, és a második kötet ott folytatódik, ahol az első véget ért, nem engedi hazatérni az északi vizek után áhítozó hajósokat.
Az Ordas tenger
Sőt, még délebre, még melegebb tájakra vezeti Medveölő Orm Felesküdöttjeit. Megismerik Bizáncot, majd az intrikák és az ármány elől szökve, az Attila kincséhez térképet jelentő szablyát üldözve a Szent Földre és az Égei szigetvilágba keverednek. Az első résznél azt írtam, hogy Low nincs annyira felkészülve a keleti hangulat megteremtésére, már a mai Orosz vidékeken is sokszor kapart a könyv, ez a második kötetben fokozódik. Az az igazság, hogy a négy kötet közül a második, Az Ordas tenger a leggyengébb. Kicsit töltelék jellegű, húzza az időt, bár nagy előnye, hogy itt építi fel a Felesküdöttek új társaságát, alakulnak ki az állandó szereplők. Orm mellé itt zárkózik fel Finn, Kvasir és Botolf, itt ismerjük meg a Kecskefiút, aki még a későbbiekben is megjelenik.
Az Ordas tenger lapjain indul el az a tépelődés is, ami végig jellemzi Orm figuráját, nincs kedve az egészhez, ő alapvetően békés, nyugodt életet szeretne, de az eskütől való félelme és a lelke mélyén zsongó kalandvágy kényszerpályán mozgatják, ahogy ő mondaná a Nornák szövését nem tudja felfejteni. Orm nem egy vezető típus, nem is különösebben jó harcos és még csak nem is kiemelkedően okos. Oké, a társainál, akik egyszerű, bunkó gyilkológépek jóval értelmesebb, tud előre gondolkodni, de maximum a vakok közt a félszemű szituáció miatt lesz belőle jarl és (viszonylag) sikeres, nagy hírű ember.
Minden hibája ellenére az Ordas tenger is egy remek kalandregény, és segít az érdeklődőket rádöbbenti arra, hogy egyfajta globalizáció létezett a Nyugat-Római birodalom bukása után és a virágzó középkor előtt is. Rámutat arra, hogy jó száz évvel az első keresztes hadjárat előtt sem volt kihalt és békés porfészek a Szent Föld, csak akkor még Bizánc küzdött ott a mohamedánokkal. Én például rájöttem, hogy milyen keveset tudok Bizáncról, a viking sorozatok után ebbe az irányba fogok tovább érdeklődni.
Amint lesz egy kis időm folytatom a harmadik és negyedik kötet kritikájával a sorozatot, az összes írást itt találod listázva: Felesküdöttek-saga.
Kinga Bentzik ajánlja ezt a bejegyzést.
Írj hozzászólást!