Helix, az első évad

Kicsit szerteágazó bevezető

Kicsit zsúfolt volt az április, hiába várakozik 3-4 félkész blogbejegyzés itt a gépházban a választások óta nem volt időm, hogy leüljek és szépen megírjam őket. A tárhelyszolgáltatóm éppen új helyre költözött, ami rengeteg munkával járt, mert sok honlapot felügyelek, mindet újra fel kellett építeni az új szervereken. Aztán kicsit beteg is voltam pár napig, és az egészet megfejelte, hogy a domain regisztrátorom se szó, se beszéd megszüntette a creativslave.hu domaint, ami jó pár napba telt, hogy újra éljen, a plusz költségekről nem beszélve.

Mégis, mikor ma délután leültem kicsit, hogy összeszedjem a gondolataimat egy új blogbejegyzéshez nem a rám várakozó vázlatokat vettem elő, hanem egy újba kezdtem, hisz tegnapelőtt fejeztük be a Helix című új sorozat első évadát. A Helix, hasonlóan a Havenhez, a SyFy csatorna sorozata, a műfaji besorolással adós maradok, mert bár egyértelműen indult a történet a végére ez eldönthetetenné vált.

Spoileres dolgok a Helixről

Az első pár rész alapján egy nagyon ígéretes vírusos-sarkköri kutatóbázisos sorozatként indult a Helix, ami az 5-6. részektől kezdve egyre vadabb irányokba kanyarodott el. Én nagyon szeretem a sci-fit és a Helix a legjobb oldalról nyúlt hozzá, legalábbis az első évad első részeiben. A tudományos fantasztikumban a tudományon volt a hangsúly, kezdetben a miszticizmus teljes kihagyásával bonyolódott a sztori. Egy halálos és érdekes vírus szabadul el egy sarkkörön túli elszigetelt kutatóbázison, megérkeznek a járványügy fenegyerekei és nekilátnak megküzdeni a betegséggel és a kutatóállomás személyzetével, akik titkolják a lényeges tudnivalókat.

Az évad első epizódjaiban még a tudományos kutatómunkáé volt a főszerep.

Minden egyben volt, a sarkkörön (túl) játszódó filmek már alapból extra bizalommal indulnak nálam, a négy járványügyis jó karaktereknek tűntek. Sajnos a készítők nem elégedtek meg a sztenderd science fictiön eszköztárral, a misztikus elemet is behozták a történetbe. A kutatóállomás vezetője és az ő főnökei halhatatlan emberek, akiknek nem teljesen tisztázott okból kell a Narvik nevű vírus. Az én megfejtésem szerint a világuralom miatt van szükségük rá, de ezt a problémát vagy nem fejtették ki, vagy a fordítás és az én szövegértésem volt kevés hozzá. A kutatóállomás vezetője (Dr. Hiroshi Hatake, Hiroyuki Sanada) viszont nyomot akar hagyni az emberiség történetében, ezért eddigi ötszázegynehány évének megkoronázásaként a rák gyógyszerét fejlesztgeti a Narvik vírusnak álcázva.

Ez lényegében a fő csapásirány. Erre rakódik nem kevés plusz szál, kezdve Hiroshi főbűnével, a rengeteg elrabolt és kisérletezésre tartott gyerekkel, folytatva Hiroshi és Dr. Julia Walker (Kyra Zagorsky) szép lassan kibontakozó apa-lánya egymásra találásával. A drámát igyekszik erősíteni a sorozatban a másik főszereplő Dr. Alan Farragut (Billy Campbell), a testvére Dr. Peter Farragut (Neil Napier) és a fent már említett Julia szerelmi háromszöge, aminek a férfiszereplők rokoni köteléke extra pikantériát kölcsönöz. A romantikus vonalat nem csak a fenti háromszög, hanem Alan és fiatal munkatársa, Dr. Sarah Jordan (Jordan Hayes) (leginkább szexuális) vonzalma is erősíti.

Azonban ha kilépünk a betegesen összefonódó munkatársi és családi kapcsolatokon, akkor még jönnek a gonosz cég, az Ilaria emberei, és egy – a semmiből előbukkanó – innuit közösség közt dúló csetepaték, illetve a Hiroshi Hatake és nevelt innuit fiának, Miksának (Meegwun Fairbrother) drámája.

Már megint a drámázás!

A sci-fi, misztikum, romantika és dráma műfaji négyeséből a végén az utolsó kerül ki győztesen és pont ez a sorozat nagy baja, ettől ment pocsékba egy nagyon jól induló történet. A drámához jó színészek kellenek és a Helix szereplői a közepes fajtából valók. A legjobb, legérdekesebb karaktert (a negyedik járványügyi dolgozót) a sorozat elején kinyírják. Dr Doreen Boyle (Cathrine Lemieux) karaktere volt pedig az egyetlen, aki teljesen magától kezdett rájönni a dolgokra, míg a tökös kollégáinak ehhez családi hátszél kellett (meg még 11 epizód). De Doreen karakterének kinyírása azért is szomorú, mert a legjobban előadott karakter volt. Mondjuk inkább így egyértelműen: ő karakter volt, a többi szereplő sablon.

Fotó: Justin Stephens /SyFy/Sony Pictures Television
A képen balról jobbra: Mark Ghanime, Hiroyuki Sanada, Meegwun Fairbrother, Kyra Zagorsky, Billy Campbell, Neil Napier, Jordan Hayes, Catherine Lemieux

A Helix története ezer sebből vérzik. Rengeteg logikai bukfenc, rengeteg elvarratlan, megmagyarázatlan szál, de ezeket tovább terheli a szappanoperákra hajazó drámai-családi klisék tömkelege. Nem derül ki hogyan lettek halhatatlanok a halhatatlanok, nem derül ki miért lesznek zombiszerűvé a Narvik-B fertőzöttjei. Nem derül ki az sem, hogy a Balleseros hadnagy kinek a megbízásából és miért kereste Hatake gyermek áldozatait, kinek jelentett a sorozat első epizódjaiban. (Zárójelben: Milyen gyerek az, aki azt hiszi egy jégbe fúrt lyukra, hogy egy minnesotai farmon van? Sosem néz ki az ablakon?)

A történet azonban cseles volt, az egyre halmozódó titkok között valahogy elevickélt az utolsó epizódig a sorozat úgy, hogy fenntartotta a figyelmet és az izgalmat. A finálé gyengesége, az egyértelmű átkapcsolások a második évadra, azonban tönkretették az évadzárót.

A sorozat felvonultatott egy olyan elemet is, amit nem tudok hova tenni, a főcím alatti zene, illetve a filmzene stílusát egy bank, mobiltelefon szolgáltató vagy valami hasonló ügyintézős irodahelyiség háttérzenéjéhez tudom csak hasonlítani. A főcím amúgy is üdvözölni valóan puritán volta mellett ezt a fura zeneválasztást tudnám kiemelni, ami bár minden alkalommal megdöbbentett, de legalább eltért a megszokottól.

Az utolsó rész végén ott volt a készítőket boldogító felirat: várunk a második évadban is, de még nem döntöttem el, hogy ebből a sorozatból érdekel-e még egy epizód.

Más blogok a Helixről:

• Filmsor
• Zsuska blogja – Helix első évad