Jo Nesbø: Denevérember

Nagy probléma, hogy a krimit szeretik összemosni a thrillerrel és a horrorral. Pedig roppantul nem ugyanaz. Én szeretem a jó krimit, és a feleségem még inkább szereti, így mikor decemberben közeledett a születésnapja és a karácsony finoman jelezte, hogy higgyem el meg fog lepődni, ha esetleg egy Nesbø krimit kap valamelyik alkalomra, mert a sógornője szerint nagyon jók. Én meg engedelmes férjként elvándoroltam a könyvesboltba és fülön csíptem egy eladót, hogy melyiket ajánlja. Innen jött a kálvária, mert Nesbø sorozatot írt egy hőssel és az első rész talán a leggyengébb, de mégis az az első. Rövid tipródás után megfogtam két könyvet, az egyik a Denevérember volt, a másik egy olyan krimi, ami a Büszkeség és balítélet szereplőivel van eljátszva és rábíztam a lányomra, hogy melyiket vegyük meg az anyjának. Ő a Nesbø-t választotta, így azt csomagoltam be.

Én januárban jutottam hozzá a könyvhöz. Őszintén megmondom nem vagyok hasra esve tőle. A sztori elég közepes, hatalmas logikai bukfenc van benne, a főszereplő társa gyakorlatilag végig tudja ki a gyilkos, de nem mondja el, mert miért? Nem mondja el csak utalgat rá. Baromság. Teljesen tönkretette az egészet ezzel. A másik logikátlanság a női főszereplő teljesen értelmetlen feláldozása volt. Addigra a rendőr már tudta, hogy látszat köröket fut, de pont a számára legfontosabb személyt, az új nagy Ő-t dobta be koncnak? Ugyanmár.

A karakter, a főszereplő, teljesen sablon, szenvedélybeteg rendőr, aki igyekszik kilábalni a problémájából és egyenesbe hozni az életét. A munkatársai fedezik, az egész világ mocskos és kilátástalan körötte. Hányan megírták már ezt! Hányan filmre vitték! (Jut eszembe, nemrég láttuk egy másik könyvéből készített Fejvadászok című filmet és az kifejezetten jó volt.)

Vastag könyv, még akkor is ha szép nagy betűkkel van szedve, de igazából fele akkora a történet, hisz kapunk egy teljesen megokolatlan ausztrál mondavilág bemutatót. Én az ilyen töltelék részeket hajlamos vagyok átlapozgatni pár bekezdés után, de itt azt reméltem lesz valami szerepük, esetleg ezzel megy majd el valami misztikus irányba a történet, de nem. Ezek a részek teljesen megokolatlanul, különállóan vannak a könyvben, ha átugrálod őket akkor is értelmes egész marad a krimi. Pedig még a címét is egy ilyen mondabeli hősről kapta a regény.

Azt mondanám: egynek jó volt. Ha veszünk még Harry Hole sztorikat akkor kiderül, hogy Nesbø megtanult-e közben írni, vagy megmarad egy újabb sokat ígérő csalódásnak.

További kritikák:

• Denevérember, konyvkritikak.blog.hu