Nemzet és emlékezet – Aranymakk

Aki a nyolcvanas években volt gyerek kizárt, hogy ne találkozott volna a barackmag névre keresztelt édességgel. Kakaómassza volt ostya közé töltve, hát fogjuk rá, hogy egy barackmagot utánzó formában. Az ostya általában téglalap alakú volt, a széleket a gyárban nem törték le. Nem baj, szerettük. Az én Apámnak az egyik kedvenc nasija volt, sokszor vásároltunk ilyet, fehér zacskóban, talán piros betűkkel volt ráírva minden tudnivaló.

Az ízére már nem emlékszem, mert megfigyeltem, hogy a gyerekkor nosztalgiája megszépíti a dolgokat, az emlékeimben fenséges, de a mai eszemmel talán azt mondanám, hogy volt benne valami szappanos utóíz. A kollégámmal beszélgettem ma róla, mondta, hogy az Anyukája rendszeresen veszi még mindig és a svájci rokonoknak tukmálta, akiknek az arcán látszott a csalódás. Lehet. Én ma vettem egy zacskóval a kisboltban, mert egyszerűen elkapott az a hangulat, ami ritkán szokott egyébként, hogy muszáj valami édességet ennem.

Ilyen a Ziegler féle Aranymakk.

Barackmagot már nem kaptam, de a bájosan frivol nevű Aranymakk, a Zieglertől gyakorlatilag ugyanaz. Szerintem finom, bár egyértelműen kakaósabb, mint a gyerekkorom barackmagja. Kevesebb benne az ostya, amit bánok, én szeretem ropogtatni. Itt nem fordulhat elő, hogy a forma szélei megmaradnak, minden egyes „makk” gondosan körbe van nyírva. A csomagoláson az áll, hogy az eredeti 1853 óta. Lehet, hogy az ükapámnak ez volt az eredeti, de nekem, a generációmnak a barackmag után, hiába finomabb ez csak második lehet.