Bálna: kibic a Duna parton

A múlt vasárnap (2013. december 8. – a blog a hosszan készülő videó tartalom miatt jó egy hónappal készült csak el) elég hideg volt, a délelőtti sétához olyan helyet kerestem Cilivel, ahol tud rohangálni is és mégsem fagyunk halálra. A Bálnát, korábbi nevén Cet-et már hetek óta szerettem volna megnézni, végül négyen indultunk útnak, Zsófival és Anyuval mentünk.

Videótartalom! Ehhez a bejegyzéshez vlog is tartozik. A beágyazott videót megnézheted a YouTube csatornámon vagy a Vimeo We Are Creative Slave falán is!

Cet vagy bálna?

Évek óta épül és végig cetnek hívták, így amikor az ősszel a Bocskai út túloldalán megláttam egy óriásplakátot, ami a Bálnát reklámozta átmentem, hogy megnézzem közelről jól látom-e a címet. Már azt se értettem, hogy miért kell elbálnásítani, ami már évek óta cetként volt a köztudatban. Pluszban a cet szónak, itt közép-Európa közepén van egy csomó áthallásos többletjelentése, amiket a bálna  nem hoz.

Kitérő: az eltérkövesedett nemzet

Mi villamossal érkeztünk a Közgáz elé, onnan sétáltunk be a Bálnához. Az elmúlt években ez a partszakasz teljesen kimaradt nekem, meglepődve láttam mennyire megváltozott. Az azért biztos, hogy ma műkövesnek lenni óriási biznisz lehet ebben az országban, a városok olyan eltérkövesedésben szenvednek, amit már járványosnak lehet csak aposztrofálni. A műkővel nem lenne baj, tud az szép lenni, feldobja a megszokott betonrengetet, vidámítja az aszfaltba fulladt köztereket, de Magyarhon átesett a túloldalra. Mindenhol térkő van. És a térkő nem mindenhol funkcionális, itt a közgáz mellett, ahogy sétáltunk a Bálna felé például egyszer csak elhúzott egy trolibusz. Nem lassan, de váratlanul, mert a térkő miatt valahogy olyan tér hangulatunk volt, fel se tűnt, hogy tőlünk pár lépésre egy út van. Ahol nem csak troli, autók is járnak. Piszok veszélyes ez.

Be a bálna gyomrába!

A bejárat helyből két szintre visz, maradhatsz a földszinten vagy a főbejáratot egy mélybe nyúló lépcsősor végén találod. Mi az utóbbi mellett döntöttünk. Nagyon impozáns ez a frontja az épületnek, két oldalt a régi közraktár, középen meg ez az alien-szerűen belefonódó üvegszerkezet: lenyűgöző. Belépve az ajtón már láttuk a sorsunkat. A bejárat után közvetlen egy hatalmas játszótér várja a gyerekeket. Szőnyegek, fa kisvonat, kedvesen invitáló gyerek animátorok (milyen szavakat nem használok, hiába ragad rám a munka miatt); Cilit elvesztettük. Alighogy levakartuk róla a meleg cuccot már bele is vetette magát a játszóház (vagy mi) gyönyöreibe. Zsófi maradt vele első körben, mi Anyuval bebarangoltuk az épületet.

Mire ez az egész?!

Megtévesztő egy épület, mert kicsinek tűnik de kurva nagy. A játszóháztól tovább sétálva mindenfelé árusok voltak, bakeliteket, bélyegeket árultak. Volt valami lengyel-piac jellege az egésznek. Külön fura volt, hogy az üzlethelyiségek, már amelyiknek van már gazdája, láthatóan gazdag boltokat rejtenek. Gazdagokat, de furcsákat. Az emeletre érve Anya azt mondja:

– Nézd, még színházi kellékes bolt is van!

Aztán megállapítottuk, hogy nem kellék bolt az: komolyan gondolják. A bocskaik, attilák, puffos ujjú menyecske ruhák mintha valami múzeum polcairól kerültek volna ide, a próbababákra. Ki fogja ezt megvenni? Mindegy, hagyjuk.

És a vízió-szerű séta folytatódik a megelevenedett Hoffmann Rózsa – KDNP álomban. Az bezzeg-magyarság bemutató épületében járunk. Az igazaknak ilyen mázas edényekből kell enni-inni, ilyen ruhákba járni és pont ennyi könyvet olvasni. Könyvesbolt ugyanis nincs. Ahogy a séta közben elhagyjuk a még lefóliázott keleti harcművészeti klubot, majd a még szétvert és be nem lakott üzlethelyiségeken átkukucskálunk a Dunára, végül az emeleten megpihenve letekintünk a mélyföldszintre felötlik bennem, hogy mi itt a hiba. Ez az épület nem pláza, sose lesz az, de a tökéletes kortárs művészetek múzeuma lehetne, testreszabott hely a Ludwig múzeumnak. Még nincs készen, még nagyobb lesz, még több térrel és elképesztő kilátásokkal. Már most tele van olyan részletekkel, sarkokkal, ahol csak állsz és nézel ki a fejedből, hogy lehet egy épület ilyen nagyszerű. Épp emiatt a nagyszerűség miatt olyan kontrasztos ez a kicsinyes kihasználatlanság és koncepciótlanság, ami belengi az egész helyet. És tudom, hogy itt van az Új Budapest galéria, ami pont egy kortárs múzeum, de nem értem, hogy minek befuttatni egy – kvázi – újat, amikor a Ludwignak már hagyománya, neve van.

Lassan visszaereszkedtünk a lépcsők és mozgólépcsők során át a játszóházig és felváltottam Zsófit. Játszottunk a favonatokkal Cilivel, fotóztam a gyereket és néztem ahogy élvezi az egészet. Elhatároztam, hogy kihasználom alaposan ezt az ürességtől kongó csarnokot a város közepén és a hideg téli délelőttökön ide fogunk sétálni kettecskén. Ha sokan ezt tennénk értelmet és funkciót adhatnánk ennek a nagyszerű épületnek, ami jelen állapotában csak kibicel.

És végül, a polkorrektség jegyében egy egészen más vélemény egy egészen más embertől.