Falling Skies 3. évad (Éghasadás)

A Falling Skies harmadik évadát  a már többször megénekelt nyár eleji rendszerességgel kezdtük nézni, és hasonlóan a többi várt sorozatunkhoz ezt is félbehagytuk. Ami még furább, hogy szeptemberben újrakezdtük, de megint otthagytuk és csak nemrég fejeztük be. A tíz epizód azért összeállt egy sztorivá így is, bár most, hogy pár héttel később leültem megírni ezt az előkészített blogot utána kellett néznem a hivatalos oldalon, hogy miként is volt pontosan minden.

Nekem az első fele után egy éles váltás jött, addig szerintem a közepesen unalmasnál egy hajszálnyival gyengébb volt a történet. Tom Mason, mint az új USA elnöke kissé bizarr volt, bár értem én, hogy gyakorlatilag az ő figurája lenne az idealizált Elnök, igen nagy E-vel. Értelmes, hazafi, tettre kész (és zárójelben hozzáteszem: kaukázusi férfi, de ez tényleg csak a rossz májam miatt). A bizarrság abból adódott, hogy eddig a sorozat gerincét az adta, hogy Mason és Weaver vállvetve harcoltak, egyenrangú felekként. Tom beszorult egy sokkal kisebb mozgástérrel rendelkező szerepbe és a többi karakter történetei adták (volna) a lendületet. A probléma ott van, hogy a többi fele annyira nem jó színész, mint Noah Wyle.

Tom Mason (Noah Wyle), Cochise és prof. Cadar (Robert Sean Leonard) a Falling Skies harmadik évadában

Egy kupac vaksi és tehetetlen jenki

Charlestonban rengeteg a kalamajka. Az új idegenek, akik szövetséget kötni jöttek Tommal vállvetve valami nagyon szuper fegyveren dolgoznak. Tomon kívül mindenkinek aggályai vannak az új ufókkal kapcsolatban, senki nem hisz abban, hogy önzetlenül cselekednének.

Van egy-két tégla is a városban, elsőnek például Hal, Tom legnagyobb fia, aki elvileg lebénult, gyakorlatilag az ex-csaja, aki most főufóvá avanzsált irányítja, például éjjelente álmában, de saját lábain jár ki az erdőbe kufircolni, amit senki nem vesz észre, még a nője se, aki mellette alszik. Azért elkapják persze, kiveszik belőle az őt irányító bogarat és nem jár semmi következménnyel az összes addigi tette. Még a csaja is vele marad. Na, mi ez ha nem egy naiv mese?

A másik tégla azért ügyesebb, mondjuk nem is kefél mindenki (vaksi) szeme láttára Sarah Kerigannel, izé, Karennel. Ő okoz kellemetlen pillanatokat, például a valódi és közben előkerült amerikai elnököt jól megöli, meg még néhányat a szövetséges űrlényekből és jó sokat az átlag emberekből.

Aztán az anyján kívül senki nem veszi észre, hogy Tom Mason új gyereke nem is ember. Az anyját halálra rémiszti, és milyen mókás, a többi szereplő is őt nézi hülyének, biztos szülés utáni depressziója van, ilyen képtelenségeket ne beszéljen. Képtelenség, miközben kinn két, bocsánat javítok: minimum háromféle földönkívüli lény gyilkolászik, a szereplők jó részét már megfertőzték, irányították, satöbbi, de nem ez a gyerek nem lehet problémás.

Tom Mason (Noah Wyle) és Anne Mason (Moon Bloodgood) a falling Skiesban.

A történet ott kezd el beindulni és végre újra izgalmas lenni, mikor Mason felesége a gyerekkel eltűnik, a (gonosz) ufók elrabolták őket. Ekkor Tom gyorsan visszavedlik talpassá és lemond az elnöki rangjáról: elindul a három fiával megkeresni az asszonyt. Ez az epizód, talán a hatodik vagy hetedik volt, új lendületet hozott a sorozatba. Elkezd gyanússá válni a jófej ufó banda is, Charleston felrobban, a sorozat valahogy visszazökken oda, amitől érdekes volt: a kiélezett túlélési harcról kezd szólni. Sajnos kevés rész volt már hátra, hogy értelmesen és bakik nélkül zárják le az évadot, ahhoz képest, hogy előtte mennyit szenvedtek a semmin, aztán jól megsemmisül a csodafegyver gyakorlatilag egy öngyilkos küldetéssel átvágják a gordiuszi csomót. Győznek.

Rossz ufók, meg geci ufók

Vannak az eredeti ufók, akik jól ledózerolták a földet, elvitték a fiatalokat dolgozni, ezek egyértelműen rossz ufók. Leigáznak más fajokat, rabszolgává teszik őket, vagy, mint Karent is, beolvasztják őket maguk közé. Kommunista érzelműnek mondhatnók: galaxisok proletárjai egyesüljetek!

És vannak ezek a jó ufók, akik barátsággal érkeznek hárman aztán a győzelmi mámort kicsit elrontják, mert közlik, hogy köszi eddig jó, hogy segítettetek, de most ide a fegyvert és deportálunk titeket Brazíliába, mi meg katonásost játszunk itt a bolygótokon. Kicsit nehéz eldönteni kit szeressünk, ugye, vagy hogy ki is a jó ufó. Tom Masonnak meg külön szar lehet lenni ebben a szituban, hisz a tajparasztok királya, Pope és még a saját cimborája Weaver is végig azon rugózott, hogy jó-e bízni ezekben ennyire.

És akkor képesek elrontani azzal, hogy Mason addig lelkizik az ufóknak, hogy hagyják őket önállónak lenni. Mehetnek meghalni, jogot kapnak rá.

Falling Skies Cochies és ufó haverjai átverik Masonékat.

És akkor a java

Ha ehhez hozzátesszük, hogy az első két évadhoz hasonló szintű igazi amerikai giccs folyik, mit folyik: ömlik a képernyőről… hagyjuk. Olyankor képesek megállni és lelki életet élni, mikor lőnek rájuk, mikor valakinek segítségre lenne szüksége és sietniük kéne megmenteni. Olyan, mintha józanul gondolkodni csak Pope tudna. Igaz, ő meg bunkó. Egy pozitív fejlemény azért van, Tom Mason nem von párhuzamot valami történelmi eseménnyel tíz percenként premier plánban.

Szóval, ahogy átfutottam az eddigieket nem sok jót írtam a sorozatról, pedig tényleg jó. Az utolsó epizódokra feljavult a történet, sokkal feszesebb, pergőbb lett. Azzal együtt is, hogy a sorozat elején felvezetett őrült professzor figurája egyre jobban elszáll. A végén egymaga rendbe rakja a felrobbantott idegen civilizáció által épített fegyvert. Igazából egyenes arányban javul a hangulat, ahogy elkezdenek az emberek újra a saját lábukra állni, és leszállnak az idegen lélegeztetőgépről. A negyedik évadtól sokat várok, például, hogy folytatják a nyáltenger eltakarítását, ebben a sorozatban benne lehetne egy Alien szintű mozi is.