Autó, bicikli és gyalogos

Munkakörömhöz ugyan nem tartozik, de valahogy úgy alakult, hogy én nyertem meg a cégnél az elem beszerző felemelő posztját. Ezért aztán másfél-két havonta elsétálok pár utcával arrébb egy villamossági boltba és veszek 10-12 darab elemet. A mai, esős napon egyszer csak megállt az egerem, és hiába kapcsolgattam csak nem pislákolt benne a piros fény. Felvettem a kapucnis pulóvert és egy utolsó reménytelen kísérletként bekopogtam a szomszéd kolleginához, hogy hozott-e valaki elemet? Persze nem. (Ide tartozik, hogy mi ott nem kp vásárlunk, hanem felírják a beszerzést egy kockás füzetbe, aláírjuk aztána  cégek elboltolják, amikor elég nagy összeg összegyűlik, nos most azt láttam a füzetben, hogy az elmúlt hetekben háromszor is volt ott tőlünk valaki, de elemet nem hozott.)

Szóval sétálok a Karolina úton, örülök, hogy éppen nem esik, és látom, hogy az egyik boltba éppen áruszállítás van, tehát a járda közepéről kilépek jobbra, hogy ne zavarjak. Ez az a pillanat, amikor teljesen hangtalanul egy biciklis csapódik a hátamba. Nem lassan, annyit tudott korrigálni, hogy nem telibe kap, hanem elviszi a vesém felett a hátam, meg a karom a kormányával. Kileng, megtartja az egyensúlyát és tovább karikázik. Már méterekkel arrébb jár, mikor annyit tudok utánaordítani, hogy:

– Istenem, te mekkora barom vagy!

Lassít, hátrapillant, majd tovább teker.

Nem egyedi eset

Sajnos az ilyen élmény nem egyedi. Nap, mint nap látom ahogy cikázva közlekednek a biciklisek, mindegy nekik, hogy autók vagy gyalogosok közt. Ők haladni akarnak, mert úgy érzik, hogy azért bicikliznek, hogy mindenkinél gyorsabbak legyenek, amit megértek, de ettől még be kéne tartani azokat a szabályokat, amik egymás biztonsága végett vannak. Éveken át bicikliztem és soha nem ütöttem el senkit. Eszembe se jutott volna jobbról előzni, a másik és magam miatt is. Veszélyes.

Egyébként is nagyon a bögyömben van ez az egész bicikli dolog, puffogok már miatta egy ideje, ezen a blogon is nemegyszer, de az az igazság, hogy Cili születése óta még szörnyebbnek látom a helyzetet. Azt gondolom, hogy a jelenlegi élhetetlen gyalogos közlekedés alakulásáért a törvényhozók, a városfejlesztő-közlekedési szakemberek és a biciklisek egyformán felelősek.

A hatóságok bűne az, hogy a biciklizést nem a helyén kezelik, nem tömegközlekedésként, hanem valami civil hobbiként tekintenek rá. Ez hiba, a bicikli gyors, hatékony közlekedési eszköz, és mint ilyen, főleg sebességéből adódóan nem a járdákon, hanem az utakon van a helye. Biciklisávok formájában az ideális, de ha az nincs, akkor bizony a normál sávokban, szélre besorolva. Kifejezetten tiltanám és büntetném a járdán biciklizést. A sétányok ma már élhetetlenek. Az elmúlt időszakban volt szerencsém a budai Duna-parti sétányokhoz, a tatai tóparthoz, a szentendrei Duna parthoz és a balatoni híres bicikliutakhoz, amiket szimplán rávezettek az üdülőövezeti utcákra és rettenetes állapotok vannak. A biciklisek idegesek a gyalogosok miatt, a gyalogosok meg ugrálhatnak a bicósok elől. Tatán és Balatonon is Cili állandóan totyogni, futkározni szeretett volna az úton, a sétányon, de nem engedhettük le, mert állandóan kézen kellett fogni, félrehúzni a biciklisek miatt.

Szóval kisgyerekkel is problémás az ügy, de én nap, mint nap érzem ezt, hisz alapvetően gyalogos vagyok. A városban, a bérlet ára és a fizetésem stagnáló volta miatt gyalog közlekedem egy olyan körön belül, amit 40 perc alatt el tudok érni. A XI. kerületből a legnagyobb táv, amit gyalog értem el az Oktogon volt, többször is, a belvárosba, a legbelebb belvárosba kb 15 perc a séta, nincs is értelme a villamosnak. Nos gyaloglásaim során a biciklisek fent vázolt problémáját mindenhol érzem. Persze van különbség, vannak hard-core tekerők, főleg futárok ők maradnak az úttesten, de sok félősebb (joggal) is biciklire ül, és őt a félsz a járdára irányítja. Ezután persze idegeskednek és szabálytalankodnak, megkeserítik a gyalogosok életét, mert nem azért ültek nyeregbe, hogy araszoljanak. Értem én, de vagy-vagy. Ez a biciklisek sara a jelenlegi helyzetben.

Emellett a Critical Mass is elkövetett egy hibát, ami valahol szintén érthető. Erőszakosan és nyomulósan álltak neki a küldetésüknek, mert nagy volt az ellenszél, de nem vették észre azt a pillanatot, amikor váltani kellett volna. Ugyanis ez az erőszakosság egyfajta biciklis öntudattá lényegült át, egy kellemetlen arrogáns attitűdé, tisztelet a ritka kivételnek.

A harmadik változó

Szerintem a biciklisek helyzetét normalizálni kéne, de teljesen új alapokra helyezve. Eddig alapvetően a biciklisek kilobbizták maguknak a teret, jól-rosszul, kompromisszumokkal, de nyerő szériában vannak. Egy példamutató civil sikertörténet ez. Most át kéne gondolni, hogy mi lett elcseszve. A kompromisszumok ugyanis alapvetően biciklis és autós közt születtek meg, a városvezetés az autósokat védte, a potenciális szavazóit. A képletet egyszerű két változósnak gondolták és elsikkadt belőle a harmadik változó a gyalogos. A gyalogos, akinek semmilyen érdekképviselete nem volt és jó eséllyel sosem lesz. Egy láthatatlan valami, mert egy politikus nem igen sétál már az utcán, napi bokros teendőket intézve, vagy utazik egy buszon, villamoson. (Na jó, kampányidőszakban igen, sok sajtófotóstól körülvéve.)

A biciklisek helye az autók közt kéne, hogy legyen az úton. Az olyan öszvér megoldások, mint a Bem rakpart, vagy a tatai tósétány elhibázottak. A bicikliseknek ott le kéne szállniuk, ha a látványban szeretnének gyönyörködni és tolni a drótszamarat. Ha sietnek és hajtani akarnak menjenek számukra a gyalogosoktól elszeparált, kijelölt utakon, vagy az autók mellett.

Tudom, hogy mi jön most. Nem értem a helyzetet, ez naiv elképzelés, satöbbi. De ez nem igaz. Ez nem naiv, ez egy élhető és egymással toleráns elképzelés, ahol nem fordulhat elő, hogy valaki hátulról jobbról beléd jön és szó nélkül tovább hajt. Ez egy élhető város víziója.