Egy lábon álló piac

Az elmúlt egy hétben nem léptem be a saját fiókomba, ellenálltam a pirosan világító kis jelzéseknek, hogy lenne mit megnéznem. Lenne, mert sokkal kevesebbet tudok az ismerőseimről, mint megszoktam.

A Facebook, de inkább azt mondanám a  közösségi média elkényelmesít, rengeteg kapcsolódást ad a mindennapokban az ismerőseinkhez és barátainkhoz. Ezt tudtam eddig is, de hogy mennyire így van, csak most ez alatt a kilenc nap alatt értettem meg. Használok Twittert, Google+ és Pinterest fiókokat, de ott a múltkor már részletezett okok miatt nem az ismerőseim vannak, hanem olyan érdeklődésű emberek, mint én. Ami nem rossz, pár napig kifejezetten üdítő volt olvasgatni ezeket, de mostanra ez egyfajta tükör lett, ezer arccal vigyorgok vissza belőle.

Se egy Twitter se egy Pinterest

Hiányzik a közösségi részből a személyes közösségem, az a pár ember, akinek hallgatok a véleményére, meg az a jóval több, akin elbúsongok/felháborodom: az ismerőseim. Ha a Twitter, a Google Plus és a Pinterest olyan súlyú oldalak lennének itthon, mint a földgolyó egyéb részein ez nem lenne így. Érthetetlennek tartom, hogy a nőismerőseim miért nincsenek Pinteresten például. Mennyire fasza oldal ez lányoknak és az egész baráti körömből én vagyok az egyetlen aktív Pinterest használó, az ismeretségi körömből még van egy fotós lány ismerősöm, akit látok itt-ott feltűnni, de ennyi. Ma tettem ki pár képet a My Girl falamra és az egyik legjobb barátunk a kép miatt regisztrálta be magát. Nettel, netes értékesítéssel foglalkozik. Hogy nincsen Pinterest accountja? Érthetetlen.

De tovább megyek, bár több ismerősömnek van Twitter fiókja csak egy lány használja. Ő viszont ezzel párhuzamosan Facebookon bár jelen van, de inaktív. A dolog azért is fura, mert a kommunikációval foglalkozó ismerőseim furán hatnak úgy, hogy A mikroblog oldaluk üresen árválkodik, vagy maximum 2-3 éve megosztott link van rajta.

Oké, én se voltam eddig állandóan Twitteren, de rendszeresen raktam rá tartalmat, magán jellegűt és szakmait is. Lehetnék combosabb Pinterest bajnok, de heti rendszerességgel pörgetem át az engem érdeklő falakat és sokszor osztok meg a saját munkámról képeket, akár családi fotókat is. A Google+ oldalam valóban elhagyatott, de időről időre igyekszem azt is megnézegetni, valamit pakolni rá.

Két okom van erre. Egyrészt sose elégedtem meg a bejáratott cuccokkal. Bár sokkal kevésbé vagyok vállalkozó szellem, mint tíz éve, de szeretem látni, hogy más alternatívák mit hoznak. Amikor minden ismerős még az iWiWen volt én elmásztam a facebookra és kibekkeltem míg átjöttek. Emlékszem, hogy Zsófi hülyeségeknek gondolta. Lett, ami lett. Most hülyeségnek gondolja a Sans Facebook projektemet. Pedig nem az. A Facebook túlnőtt önmagán. Piszok rövid idő múlva jön a graph search mindenkinek, belekotornak majd a fan pagekbe is újra, nyolcvanötödjére is át fogják gyúrni a timelinet és egyre több utálkozó lesz. Mert a Facebookot nem szeretik az emberek, csak használják. Még megy, de ez már a csúcs, innét lefelé lesz.

Lábatlankodások

A másik ok, amiért más fiókokat is életben tartok a szakmai érdeklődés. És egyszerűen nem értem, hogy miként lehet ilyen passzív a magyar szakmai élet a többi csatornán. Vannak blogok a sikeres Facebook marketingről és kommunikációról, vannak Közösségi Guruk, akik a biztos ezer lájkot ígérik, de hol vannak ezek az emberek a Facebookon túl? Sehol. Hol van a többi lábuk? Ha a Facebook kiesik, mert egyszer ki fog, akkor hova nyúlnak?

Éppen az elmúlt hónapokban látszik, hogy az internetes melók milyen kiszolgáltatottak és törékenyek. A Google pingvinjei és pandája úgy söpört el egy komplett szakmát hónapok alatt, hogy maguk se értik mi történt. A SEO halott, legalábbis úgy, ahogy eddig ismertük. Fejemet fogva dobálom a spam tárolóba a prémium PR cikkeket és linkeket áruló bombabiztos megoldást hirdető leveleket. Ezeknek a népeknek nincs második lábuk, harmadik meg főleg. Én ebbe a hibába nem akarok beleesni.

Szóval, nem tudom, hogy végig fogom-e csinálni az egy hónapot, mert már most megkaptam egy csomó választ, de egyenlőre még kitartok. Nekem nagyon fura a korosztályom és az előttem levő generációk, nincs jobb szavam rá: netes provincionalizmusa. Azt gondolom, hogy a státusz írásnak sokkal jobb terepe a Twitter a Facebooknál, az érdeklődési körök rendszerezésére jobb a Pinterest és magyar honban a buli szervezésére a Facebook, online hirdetésre az Adwords. Úgy, hogy ezek egymásba is csatornázhatóak, mint nálam is, működhetne mindez egy platformnál többön is.

De inkább használja mindenki asztalon és mobilon egyaránt a beteges és robosztus Facebookot megértem, mert az ismerősök ott vannak, ezért fogok visszamenni én is. De vajon a szakma miért nem kezd el mást is használni? Miért nem kezdik el átvezetni a többi csatornára is a usereket? Érthetetlen.