Neked mi a Riviéra?

A Balatonon nem vagyunk turisták, az én családomnak és Zsófi családjának is van saját nyaralója. A mienk Alsóbélatelepen, az övék Balatonfűzfőn. Ismerjük az egész tavat, északi oldal és déli oldal, egyik vége és másik vége. Csak a bolond hiszi, hogy egyforma ez mindenhol.

Ó, a Balaton, régi nyarakon

A Budapesthez közelebbi részek strandok, rövid időre érkező fürdeni vágyókra szakosodtak. A fürdőhelyeken még megmaradtak a tó másik végén már-már ismeretlen fizetős strandok, a kiépített strand-presszók. Itt valami fura kövületként még megtalálható a kelet-németekre kiépített Balaton-élmény.

A másik vége, a Kanizsa felőli, no ott a semmi van. A szocializmusban gombamód önmagukon túlnőtt falvak, ma szellem-üdülőhelyek (ilyen Bélatelep is). Egy-két nagyobb fürdőhely, mint Boglár még a felszínen tartja magát, de közel sem abban a méretben, mint az én gyerekkoromban. Akkortájt, a 80-as és 90-es években Boglárlellére átmenni mazochista vállalkozás volt. Mindenhol tömeg, zsibvásár, napkrémtől vastagon zsíros német testek, semmi élvezetet nem jelentett.

A déli parti nyaralófalvak mára egyáltalán nem funkcionálnak. A kiadó házak egyre jobban lepukkannak, miközben ha egyáltalán kiadják még őket, akkor azt is csak az igazi balekok fizetik meg: nincs rá jobb szó, mint a kurva drága. De nem is tudom, hogy miért érné meg odajönni nyaralni, hisz kihalt az egész.

Nekünk, helyi erőknek (az én családomban a lányom az ötödik generációs bélatelepi) ez remek, végre megint nyugodt és csendes a Balaton, csak azok vannak ott, akik hasonlóak hozzánk, az ismerőseink, akiknek a nagyapjával meg dédapjával az én őseim is haverok voltak már. Jövünk, megyünk, egymáshoz járkálunk, bridgezünk, néha (nem is olyan ritkán) a családok összefonódnak, házasságok, szerelmek születnek.

Vegyétek és egyétek

Mert van valami, amiben mindegy, hogy melyik végén vagy a tónak; mindenhol egyforma:  a balatoni vendéglátás kritikán aluli. Lehet, vesszőparipámnak tűnik, de szerintem a papírtálcán zsírban csöpögve elédbaszott kolbász, hekk, krumpli, meg a mellé odadobált almapaprika az nem vendéglátás. Lehet, hogy a szocializmusban ez volt az öröm netovábbja, de ma már láttunk mást is. Abrosz, porcelán tányér és evőeszközök. Nem, a műanyag villa és kés nem evőeszköz, az vicc.

És nem igaz, hogy a magára hagyott egykori bezzeg-üdülőhelynek nem volt más útja, mint az egyértelmű hanyatlásé. Itt kapcsolnék vissza a bevezetőre, a Tisza-tónál jártunk, igazi turistaként négy napig. Egy gyönyörű házat vettek ki a szüleim ötünknek Poroszlón, azt gondolom, hogy teljesen korrekt áron.

Poroszló egy falu, egy olyan falu, ami a turistákból él. A házigazdánk felajánlotta Apunak, hogy elvisz minket a motorcsónakjával egy kirándulásra a tavon. Ez ott az egyik fő program, a fürdés mellett a csodálatos vízi élővilág és hangulat a hely védjegye. Mindenhol csónakokat lehet bérelni, kenukat, motorosokat. (Meg persze kis kajakot és vízibiciklit is a strandokon.) A Balatonon, ami ugye egy tó szintén, miért nem éri meg ez? Ráállni az evezésre, a vitorlázásra. Nem olyan elit módon, ahogy most működik, hanem a nagyközönségnek kitalálva, elérhető áron.

Étterem vs. Büfé

A Tisza-tónál, abban az egy faluban elérhető távolságokra különböző bizalomgerjesztő és kulturált vendéglők vártak ránk. Mi ugyan csak a Kormoránba jártunk, mert közel volt, de mehettünk volna minden nap máshová akár. A Kormorán árai egy közepes Budapesti étterem áraival voltak egy szinten. Nagy adagokat kaptunk, nagyon finoman megfőzve.

A Balatonon mit kapsz hasonló árakon? Hekket, ami ugyanabban az olajban sült ki, mint a kolbász és a krumpli. Savanyúságot. Zsírpapíron lángost, ami csöpög az olajtól, és lehetetlen kulturált módon megenni, mert nyeklik-nyaklik és mindenhonnét folyik le a tejföl.

Tejföl? Hát mondjuk hívjuk annak, azt a lötyit amit fél liter víz és egy deci tejföl keverésével érnek el. Vagy a foghagyma lé, ami szintén valami növényt alig látott vizes trutyi. Minek folytassam, mindannyian ismerjük ezt.

Egyébként nem vitatom el, hogy enélkül a Balaton nem lenni az, ami. Maradjon pár ilyen büfé, azoknak, akik ezt szeretik és keresik. De mellé elférne nyugodtan pár normális vendéglátóipari egység. Pincérrel, változatos étlappal, emberi bánásmóddal.

Magyar vagyok, nem turista

Ez a póló felirat mindig idegesített. Értem mire akar célozni, de aki ezt felveszi a Balatonon, mondjuk, az pozicionálja magát a lehúzós köcsögök táborába. Mert ez az alapvető probléma, a balatoni vendéglátás arról szól, hogy nem embereknek látja az ügyfeleket, hanem megfejni és letudni való zavaró tényezőknek. Hagyják itt a zsét, aztán húzzanak a bús faszba a barmai.

A Tisza-tó ebből a szempontból is üdítő újdonság volt: ott a vendég volt az első. Megkérték az árát, de meg is érte kifizetni. Írtam például, hogy felajánlottak nekünk egy motorcsónakázást. Igaz, hogy a csónak kicsit idős volt, de remekül megnézhettük belőle a tavat, a madarakat, a növényeket. A szállásadónk vezetett, értelmesen, érdekesen idegen vezetett közben, mesélt. Rutinos volt, persze fényképeztünk, és ő erre odafigyelt, közelebb ment a vízinövényekhez, és jelezte így szebb lesz a kép. Megálltunk egy kis szigeten egy kilátónál, ott ő maga elkérte a fényképezőgépet, hogy készít rólunk csoportképet. De ez a jellegű előzékenység és kedvesség mindenhol megvolt. A boltban, a pékségben, a fagyizóban és a kocsmában is.

Ha már bolt. Poroszlón normális, áruval feltöltött élelmiszer bolt volt. Választékkal. Bélatelepen van egy bolt(?), a kempingé, na abban a héten szerettem volna vajat venni. Nem volt. Ajánlottak helyette valami zsírkészítményt. A gondolák szegényesek, olcsó vacakkal tele, noname üdítők, enyhén megszáradt és legyektől látogatott péksüteményes pult, a hentesáru meg kimerül a szalonnában és párizsiban.

Te hol költenéd inkább a pénzed? Oké, Bélatelepről Fonyódra járnak vásárolni az emberek, Interspar, Lidl van, azok korrekt és jó üzletek, de Poroszlón 5 perc sétára kellett kiugrani egy kis reggeliért, Bélatelepen ez bicikli vagy autó utat jelent.

A Balaton jelen pillanatban úgy áll, hogy vissza kéne csinálni a szocializmus előtti apró falvas állapotokat és fel sem tűnne senkinek, de érdekesebb lenne. Minek az a rengeteg egyre gyalázatosabb, mesterségesen duzzasztott üdülőfalu? Senki nem használja ki őket. A negyedük ellátná a helyi idegenforgalmat.

A másik verzió, hogy ez egy kiaknázatlan aranybánya. Szolgáltatást és élményt kéne nyújtani, és az élmény alatt a pozitív élményt értem. Nem a lehúzós-letudós balatoni vendéglátást.