Haven TV sorozat

Spoilerveszély!

A Problémák sosem érnek véget

Haven, a sorozat

Érdekes, hogy a TV sorozatok nagy része valamiképpen kötődik a természetfelettihez, úgy tűnik a fantáziálásnak reneszánsza lett. Az is érdekes, hogy a természetfeletti évszázadokon át inkább veszélyes volt, gonosz, félni kellett tőle, de tartani mindenképpen. Most meg szerelmes vámpírok, hős farkasemberek, jólelkű mentalisták özönlik el a tévéképernyőket. A Haven is ilyen sorozat, szinte már a paranormális a sztenderd benne.

A természetfeletti Havenben, ebben a maini kisvárosban egyszerűen a Problémák névvel van jelölve. Nem is annyira a helyszín vagy a karakterek; inkább ez a szemérmes megfogalmazás az, ami a leginkább utal arra, hogy ebben az egészben Stephen King keze van.

A sorozat alapjául szolgáló Coloradói kölyök című novellát én is olvastam, már régen. Egy piszok nagy csalódás volt, nem volt vége, megmagyarázta ugyan az író, hogy miért, de inkább úgy tűnt, hogy azért mert ötlete se volt rá. Nos ebből a lezáratlan sztoriból indul ki, legalábbis az van a főcímre írva, a sorozat. A második évad felénél járunk Zsófival, de azon kívül, hogy emlegetik és úgy tűnik mindenki tud róla valamit nekem az az érzésem, hogy Stephen Kingnek még mindig fogalma sincs arról, hogy ki ölte meg a kölyköt. Nem, mintha ez bármit számítana a sorozat szempontjából.

Audrey Parker (Emily Rose) - fotó SyFy

Audrey Parker (Emily Rose) – fotó SyFy

A felépítése szerint van egy nagy, évadokat átívelő rejtély, a főszereplő FBI ügynök/rendőrnő, Audrey Parker (Emily Rose) sztorija, ami valójában a Colorado Kid téma is. Aztán jön a természetfeletti sorozatok nagy konkurenciája, a helyszínelős-nyomozós téma, ami minden részben egy-egy esetet jelent. Az első 5 percben megtörténik valami bűntény, amit Audrey és Nathan, a helyi rendőrök beazonosítanak, mint Problémát, aztán megértően elsimítják az ügyet. Nem szolgáltatnak igazságot, nem tudják ráhúzni a mindennapi törvényeket a természetfeletti eseményekre, a feladatuk így annyi, hogy eltusolják a dolgokat.

A csavar ott van a sztoriban, hogy a helyi pap meg érdekelt az ügyek felderítésében (még nem tudni miért, ha csak azért nem mert józanul gondolkozik), ezerrel igyekszik ekézni a rendőr párost, de mindez csak addig tart míg elővonultat egy horda favágóinges-fejszés délvidéki bennszülöttet  majd mikor megjelennek a haveni rendőrség sztárjai hazaküldi őket és csúnyán néz.

Audrey és Nathan a problémák nyomában - fotó: SyFY

Audrey és Nathan a problémák nyomában – fotó: SyFY

Audrey Parker karaktere egyáltalán nem rossz, érződik rajta egyfajta Stephen King sztereotípia, az önmagát egyre jobban felfedező főhős visszatérő elem. Audrey egy figura a sakktáblán, ideküldték Havenbe, manipulálják, hogy itt maradjon, minden amit saját döntésének hisz előre elrendezett. Úgy tűnik mindenkinek, hogy erős, önálló személyiség, pedig csak fut az események után. A színésznő, Emily Rose jó párost alkot a Nathant játszó Lucas Bryanttel, mindkettő tud úgy nézni, hogy jelentőségteljesnek tűnjön.

Audrey úgy tűnik immunis a Havenben előforduló Problémákra, amit valójában használ az nem valami Sherlock Holmesos nyomozói ösztön, csak egyszerű empátia. Néha nem lenne baj, ha két percnél tovább tartana míg rájön kinek mi a különleges képessége, sokat dobna a sorozat komolyság faktorán.

A másik két főszereplő, a már említett Nathan, aki a rendőrfőnök fia, és maga is problémás, kezdetben zsaru, majd az apja halála után ő lesz a rendőrfőnök (legalábbis drukkolok neki, de nem hinném, hogy máshogy lenne) és Duke, a csempész. Az utóbbi a legjobb figura a sztoriban, talán a Dukeot játszó Eric Balfour a legtehetségesebb a három színész közül.

Duke Crocker (Eric Balfour) - fotó: SyFy

Duke Crocker (Eric Balfour) – fotó: SyFy

Duke még a legnormálisabb hármójuk közül, de félek, hogy végül róla is ki fog derülni, hogy van valami különleges képessége, ami pedig a sorozat egyik legnagyobb vesztesége lenne. Olyan rossz fiú  akinek mély érzései vannak, de ügyesen titkolja őket, láthatóan az érzelmek jó része Audrey felé irányul, Nathan nagy bánatára. Saját probláma szálat kapott, valami tetovált csóka meg fogja ölni, és ezért mást se csinál (már ha nem csempészik, vagy Audreyt kerülgeti), mint beleüti az orrát a helyi bűnügyekbe, hátha megtalálja jövendő gyilkosát.

Nathan Wuornos (Lucas Bryant) a leggyengébb a főszereplők közt, mind a karakter, mind az őt játszó színész nagyon halovány. Kezdetben egy báb az apja árnyékában, aztán az öreg halála után még nem nőtt fel az új feladatához. Gyakorlatilag ő az, aki sose old meg egyedül semmit, egy aktív árnyék a jócsaj rendőrnő karakter mellett. Gyakorlatilag a film kezdetétől egyértelmű, hogy ezek ketten össze fognak jönni, a pillanat nagy valószínűséggel a sorozat záró snittje lesz, mert hasonlóan a Murder és Scully pároshoz, kell a feszültség, ami köztük van, de ha betetőződnek az érzelmek, akkor elveszik a film fele. Ha leírnám a szuperképességeket, akkor Nathan érzéketlen (leszámítva Audrey érintését) és bután tud nézni.

Nathan Wuornos (Lucas Bryant) - fotó: SyFy

Nathan Wuornos (Lucas Bryant) – fotó: SyFy

A sorozat erős közepes. Igazából sosincs benne akkora feszültség, hogy izgulnál a kedvenc karaktereid miatt. Tuti, hogy Audrey bárhova mehet: sértetlen lesz. Nathan bárhova mehet nem fáj neki, Dukeot meg az előbbi kettő mindig megmenti. A rejtélyek megoldásai nem sokkal a felbukkanásuk után már sejthetőek, a mellékszereplők kellőképpen pusztítva vannak. A szerkesztés alapelve az, hogy a részek utolsó öt percében annyira besűrűsödik minden, hogy kedved legyen megnézni a következőt is, aminek az elején megint a langyos állóvíz fogad. Ha Audrey és a Colorado kölyök története ilyen aprólékonként derül csak ki, akkor kell majd vagy 10 évad, hogy összeálljon a kép, de tartok tőle annyit nem fog megérni. (A negyediket berendelték, idén ősszel indul.)

Mégis-mégis valami odaszegez a fotelhez. Talán a szép képek, mert a környezet, a város ahol felvették egyszerűen csodás, hogy máshogy ne mondjam: cuki. Az egésznek van valami milliője, atmoszférája, ami átlengi az egész sorozatot és pont úgy megfog, mint a Gilmore Girls. Tudni akarod, hogy mi lesz a megoldás, összejön-e végül a két rendőr, mi lesz Dukekal, fotóznak-e a az esküvőn az infantilisan megöregedett helyi újságírók, no meg hogy a ki a fene a Colorado Kid?

 

Audrey bőszen néz, Nathan bután - fotó: SyFy

Audrey bőszen néz, Nathan bután – fotó: SyFy

Címkék: , , , ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

[...] előző blogomban (A Problémák sosem érnek véget) már egész jól vázoltam, hogy mi az alap sztori. Ezt a második évad fele táján írtam, és [...]

2013-05-20 10:40:18

[...] Érdekes, hogy a TV sorozatok nagy része valamiképpen kötődik a természetfelettihez, úgy tűnik a fantáziálásnak reneszánsza lett. Az is érdekes, hogy a természetfeletti évszázadokon át inkább veszélyes volt, gonosz, félni kellett tőle, de tartani mindenképpen. Most meg szerelmes vámpírok, hős farkasemberek, jólelkű mentalisták özönlik el a tévéképernyőket. – írtam a problémák sose érnek véget című blogomban [...]

2013-06-04 13:57:44

komment

Írj hozzászólást!

Felhasználási feltételeket elfogadom!