Halloween vs. Mindenszentek

A képet eredetileg a Legszebb versek Facebook oldal osztotta meg a rajongóival, így bár én másokon keresztül jutottam el a képig, és az alapvető mondanivalóig, nekik tulajdonítom a szerzői jogot.

A kép felirata: Magyarországon nincs Halloween, Mindenszentek van. A Wikipedián gyorsan ellenőriztem a kérdéskörről szerzett korábbi tudásomat és valóban jól emlékeztem, hogy két ünnep van itten összemosódva, a Halottak napja és a Minden szentek napja. A dolog egy jól sikerült kora-keresztény gerilla akció, ráüléssel meg akarták szüntetni a „pogány” ünnepeket, idézek:

A Mindenszentek ünnepe a keresztény egyház saját ünnepe, ami a történelem folyamán összekapcsolódott az ősszel tartott ősi kelta Samhain pogány ünneppel is, amelyet azonban már az ókereszténység korában krisztianizáltak. A Samhain pogány ünnep jelentette a kelta népek számára az újév, valamint a tél és a sötétség kezdetét. Úgy hitték, hogy az ünnep éjszakáján az előző évben meghalt emberek lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel az év során elhunyt lelkek ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat.  A keresztény közösségek a hetedik századtól kezdődően egyes helyeken elkezdtek ünnepet tartani az elhunyt valamennyi katolikus szent tiszteletére. Így a pogány halottakra emlékező ünnep Mindenszentek ünnepeként élt tovább. (forrás: Wikipedia)

A Halloween meg ír ünnep, a Mindenszentek előtti estét/éjszakát jelöli, újból idéznék:

A halloween elnevezés a nyugati germán óangol nyelv, a mai angol őséből származik. A »szent«  jelentésű hālig melléknévből, illetve ennek a főnévi megfelelőjéből a hallow  »szent, szent ember« jelentésű szóból. Az All-Hallows-Even kifejezésből, ahol az utolsó szó az evening (»este«) szó régies változata. Az egész kifejezés a Mindenszentek keresztény ünnep előtti éjszakát jelölte. A kifejezés 1556-ból maradt fenn először, és ennek terjedt el később a skót változata, a Hallowe’en.

Szóval ha jól megnézzük borzasztóan ugyanarról van szó. A töklámpás eredetileg takarmányrépa lámpás volt, egy nagy franc ír kocsmáros, bizonyos Jack kibabrált az ördöggel, aztán mikor meghalt a részegeskedése miatt se a mennynek, se a pokolnak nem kellett, így itt ragadt szegény és a takarmányrépa lámpásával bolyong, megnyugvást keresve. A jenkik persze rájöttek, hogy a tök belét könnyebb kikaparni, mint a répáét így lettek a szép töklámpások.

Ha azt nézzük, hogy nálunk mi volt ilyenkor –  legalábbis mióta eszemet tudom – hát Halottak napja. Nem volt rajta már egyházi máz, semmi, egyszerűen felkerekedtek a családok és virágot, meg mécsest vittek a sírokra. Semmi érdekes nem volt az egészben. Az én szüleim is ilyen tájt, ahogy épp kijött a hétvége, elmentek Fonyódra, kigazolták a nagypapám és a dédszüleim sírját, aztán hazasétáltak a hegyről, majd a másik hétvégén elmentünk Dunaújvárosba és a nagyszüleimmel Tiszalökig utaztunk, hogy szintén sírokat nézzünk.

Nekem ez az egész sosem jelentett semmit, és gyanús, hogy a korosztályom jórésze is így van ezzel. A temetőbe járás egy ponton volt számomra fontos, nyaranta egyszer az unokaöcsémmel pár éven keresztül a nyakunkba vettünk egy kapát és felsétáltunk Alsóbélatelepről a Fonyódi hegyre, a temetőbe és megnéztük a nagypapa sírját, akit igazából már egyikünk se ismert, de sokat hallottunk róla. Felfelé és lefelé is beszélgettünk, általában nem is a halottról, hanem magunkról, meg, hogy mit kéne csinálni még a nyáron, de közösen csináltunk valami olyat, ami összefog minket, hát jó volt.

Mostanra már több halottam is van, ha szabad ilyen hülyén fogalmaznom, de őszintén megmondom a temető nem igazán rájuk emlékeztet. Eszembe jutnak ők többször, a nagymamám, aki az elmúlt évben mióta Cili van elkezdett hiányozni, Ari, aki gyakorlatilag mindig eszembe jut, Árpi, a pentelei dédmama, aki Cili etetése után kerül állandóan szóba, meg a tejnugátokra emlékezéskor és így tovább. Ezek az emberek élnek bennem, mert valami fontosat jelentettek, de az évente egyszer virágárusok légióin áttörő sírrendezés nekem semmi.

A Mindenszentek így alakult Halottak napjává, egyházi vonulata az ország igen kevés lakója számára maradt. Legyünk őszinték? Egy unalmas ünnep, ami leginkább a gyászról kéne, hogy szóljon.

Erre ülhetne rá a középkori ír gyerekriogatós, halottűzős előestéből kinőtt gyerekbál, a Csokit vagy csalunk, a maszkok, az egész, filmekből megismert amerikai Halloween. Ami nálunk sosem lesz, mert nem itteni ünnep, úgy tűnik, hogy nem a mi lelki alkatunkhoz való. Mindemellett én vitatkoznék ezzel a képpel, meg az állításával. Nem a Mindenszenteket ünnepeljük, sőt ünnepről igazából szó sincsen. Nekem, személy szerint jobban tetszik a maszkabálos, riogatós gyerekünnep, mint a virágárusokat kibélelő temetőjárás. Szerintem a kettő megférhetne egymás mellett, játszani és bolondozni, meg vinni egy mécsest a temetőbe.

De nálunk valahogy a külföldi ünnepek befogadása merev ellenállásba ütközik, úgy érezzük csak az lehet jó, ami nálunk megszokott. Ott van például a Bálint-nap, vagy Valentin nap, ami egy nagyon kedves, romantikus dolog lehetne, ha a közeledtével nem az a fanyalgás árasztana el mindent, hogy ez konzumidiótáknak való. Micsoda? Hogy elmondjad annak, akit szeretsz, hogy szereted? Hogy kedveskedsz neki valami aprósággal, esetleg elmentek egy vacsorára? Ezen mi olyan fene szörnyű?

Valószínűleg az lehet benne a negatívum, hogy meg kéne erőltetni magát a T. feleknek és kitalálni, hogy a másik mit szeretne. Mert ez nálunk nem igen megy.

Én biztos, hogy faragni fogok Cilivel töklámpást és kitesszük majd a lépcsőfeljárónkra, hogy ott pislogjon október utolsó éjjelén, mert ez egy jó program lesz neki. Nekünk. Az életet lehet vidáman és könnyen is venni, nem kell mindenképp komornak lenni és kapaszkodni a sápatag és ötlettelen tradíciókba.