A szerelem nem enged
Rammstein - Amour
Az Amour annyira egyben van, évek óta hallgatom, de vannak napok, amikor egészen megragad és loopolva megy a lejátszóban. Mert van a szöveg, ami önmagában is tökéletes. Igen a szerelem vadállat, azt hiszed, hogy megszelídíthető, de megragad finoman a szájával és nem enged. És ehhez a fájdalmas és jó megállapításhoz egy olyan mértékig heroikus-szomorú zenei […]
Az Amour annyira egyben van, évek óta hallgatom, de vannak napok, amikor egészen megragad és loopolva megy a lejátszóban.
Mert van a szöveg, ami önmagában is tökéletes. Igen a szerelem vadállat, azt hiszed, hogy megszelídíthető, de megragad finoman a szájával és nem enged.
És ehhez a fájdalmas és jó megállapításhoz egy olyan mértékig heroikus-szomorú zenei alapot adtak, a végén a monoton reménytelenséggel, a visszhangzó billentyűkkel, a folyamatos gépzajjal. A bevezető utántól alattomosan belépő, ugyanazt játszó két gitár, amik hol elhallgatnak és átadják a szétszórt doboknak, és a billentyűnek a terepet, majd visszaóvászkodnak olyanok, mint a hiéna. Néznek, jönnek, kíméletlenek, pedig milyen gyönyörű dallamot játszanak. Ők adják a feszültséget. Amikor jönnek a kirobbanó(?) refrének, súlyosbítva az angyalkórussal, akkor egészen megkönnyebbülsz, de szeretnéd még hallani őket. Tényleg olyan, mit a szerelem.
Nagyon kevés ennyire tökéletes zene született a szerelemről, talán a Soul Kithcen a Doorstól, és a Magic Moment Lou Reed féle feldolgozása.
Tessék meghallgatni, tessék elolvasni és tessék hagyni hogy felfaljon.
Írj hozzászólást!