Negyed év után.

Hol tart ma a Google Plus?

Az egyik ismerősöm a Facebookon ezt írta ma: „Jájj. Megváltozott a Youtube felülete. De még a logója is :(„.

Megnéztem én is az oldalt, még reggel. Nekem tetszett. A YouTube valahogy mindig olyan rendezetlen benyomást keltett bennem, és azóta is hiába nézegetem a logót, nekem nem úgy tűnik, hogy megváltozott volna. De a beszélgetés elindult, hamar átterelődött a Google Plusra, meg egy korábbi blogbejegyzésemre. Aztán úgy döntöttem utánanézek, hogy azóta mi változott. Hát lássuk.

Szeptemberben azon morfondíroztam, hogy miért jöttek ki idő előtt a Google Plusszal, miért nem várták meg míg készen lesz a teljes integráció. Hát úgy tűnik, hogy azért, mert máig se lennének készen vele. A Google+ nem új szolgáltatás, hanem egy olyan felület, ami koherensé teszi a különböző Google programok elérését és kezelését, no meg hozzátettek egy kis közösségi hálót.

A Googlenek, ahogy szeptemberben is írtam már minden megvolt, amit a Facebook tudott, csak profiban, egy bibivel: nem függtek össze a történetek. Volt világtérkép és gps alapú helymeghatározó szolgáltatása, meg volt egy hírfolyama is, az azóta meghalt Buzz, de a kettőt nem tudtad egyértelműen összekötni. Oké, ha beleturtál a profilodba, akkor megoldható volt, de olyan mélyen eltemetve, hogy nekem is eltelt egy kis idő míg rájöttem, hogy fasza, hogy kiírja, hogy hol járok, de ezzel szét is spammeli a hírfalam, mert kontrollálni, na azt nem lehet.

Viszont a Google már akkor tudott egy olyat, amit a Facebook ma sem tud, sőt cégpolitikájából következően sose nem is fog tudni: bárhova integrálhattad. Bármelyik Google appot beépíthetted a weboldaladba, sőt rábízhattad az egész működtetését és az egészből semmi nem látszott ha nem akartad, csak azt, hogy faszán működik az egész. Egy két combosabb szolgáltatás megjelenített pár adwords reklámot. Fogtál egy RSS feedet és beintegrálhattad bárhová, a feed tartalmazhatott naptárat, e-mailt, térképet, bármit. Évekig így tartottam fenn semmi munkával a warcraft hírfalamat. Egy időben még pénzt is kerestem vele.

A Facebook ilyet nem tesz. Ad like gombot, de az igazából neki jó elsősorban és csak másodsorban neked. Ad facebook hírfolyamot is, de az is elvezeti a te honlapodról a látogatót. Magához vonzza az internet tartalmát, mint valami rovarcsapda. Elkapja, megrágja és nem adja vissza. A Google rohadtul máshogy csinálja. Ő átfolyatja magán a tartalmat. Nem érdekli, hogy miként jeleníted meg, csak értesüljön róla. És ha értesült vissza is osztja a közösbe. Ezért van, hogy a Google a keresőóriás és nem a Facebook (meg a Bing).

Nos, az elmúlt három, lassan négy hónap alatt ez nem változott, csak az akkor kifogásolt integráció erősödött a Google+ táján. A Gmail, a Calendar, a Docs, a Maps és most a Youtube egyforma felületen jelentkeznek. Vannak fáziskésések, de a vége egy letisztult, egymástól alig különböző design lesz. Sajnos az erősödő integráció még nem jelenti azt, hogy a folyamat befejeződött volna. A Calendar önmagában sokkal használhatóbb jószág, mint a Facebook events, főleg mióta az e-mail értesítése a Gmailben interaktívvá vált, de egyszerűen ordító hiányosság, hogy nem a Google + integráció történt meg előbb, vagy legalább egyszerre a Gmailessel. Miért? Nem hiszem el, hogy ne lenne egy napja egy programozónak a Googlenél, hogy csináljon egy events dobozt, ami a Calendar feedjét húzza be.

De van hatalmas előrelépés is. Ez pedig az üzleti felület megjelenése a Google+-ban. Pár hete készíthetsz a vállalkozásodnak, vagy intézményednek, egyszóval bárminek, amiben pénz van egy saját oldalt. Ja, pont olyat, mint a Facebooknál, nem tud se többet, se kevesebbet, illetve ez mégse igaz. Van automatikus integráció a Maps és Latitude szolgáltatásba. Azért ez pár fokkal komolyabb platform, mint a Facebook Places. Meg itt van ez az új Google pénztárca, a Wallet. Ez egy üzleti oldallal, a Checkouttal karöltve nekem egy instant webáruházat vizionál. Mekkora királyság már!

Ha meg köznapi felhasználó vagy?

Ott a Hangouts, a legkirályabb chat/videó szolgáltatás, ami valaha volt. A Facebookba integrált Skype egy semmi hozzá képest.

Valószínűleg egyszerű egységsugarú userként is az egyik legfontosabb szempontod, hogy az adataid biztonságban legyenek. Hogy ne mászkáljon be senki a fiókodba, megnézni hogy hol születtél, kivel levelezel és miről, mi a kártyád száma meg ilyenek. A Facebook erre erős jelszót, második e-mailt és egy biztonsági kérdést kínál. A Google? Két lépcsős belépést, Android alapú hardware tokent. Akár itt és most leírhatnám ország világnak a Google fiókom jelszavát, de senki nem tudna bemenni, mert az a jelszó még önmagában nem enged be. Tegyük hozzá, hogy ez nem Google Plus fejlesztés, de beleolvadt és jelen pillanatban egyedülálló a piacon.

Mi nem működik jól?

Hát a körök. Sokkal nyitottabbak, mint kéne. Ami az erőssége persze, és amit azóta a Subscribe gombbal a Facebook is bevezetett, csak alig használják a tagok, azt a Google alapértelmezetté tette. Nekem tetszik, mert értem a logikáját, de az ismerőseimet elnézve, pedig nem hülyék, valamiért a többségnek nem értelmes az egész. Nem áll kézre.

Mondjuk azt is hozzá kell tenni, hogy közel sincs akkora kihasználtsága sem. Lehet, ha ez születik meg előbb, akkor mindenki ezt szeretné. A nevetséges része a dolognak, még egyszer elmondom, hogy amikor a Facebook meglátta a köröket, mint a seggbe lőtt majom rohant és lemásolta, majd intelligens lista és fejlesztett ismerős kezelés néven piacra dobta. És neki bejött. Ezt magyarázza meg valaki. Nekem érthetetlen.

A két történet viszont kezd elválni egymástól. A Facebook az október elejére belengetett Timeline szolgáltatással azt üzente, hogy nem terjeszkedik, hanem fejleszt. Megváltoztatja a közösségi netet. Kicsit kínos, hogy december van és a Timeline még mindig inaktív. Úgy érzem a Google mire felépíti a Plust, a beleintegrált szolgáltatásokkal egy professzionalizált Facebook lesz. Webfejlesztőknek, nagy márkáknak és cégeknek. Mindenki rajta lesz, úgy mint ahogy a Linkedinen is, csak havonta egyszer néznek majd rá.

A Facebook pedig egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz a fejlődésre. Nincs benne kellő alázat a net szabadsága iránt, és pont ezért nem igazán népszerű. Mindenki használja és mindenki utálja. Bizalom nélkül nem fog menni.

Hát ez történt három hónap alatt, ha őszinték akarunk lenni: semmi.

Related External Links

Címkék: ,

— 2001 óta írom ezt a blogot. Alkalmazott grafikusként, programozóként dolgozom és munkaidőn kívül a kislányommal és a feleségemmel töltöm az időmet. Megtaláltok a Twitteren (@oriandras) és a Facebookon is.

komment

Írj hozzászólást!

Felhasználási feltételeket elfogadom!