"Soha nem akartam az lenni, aki vagyok" - Európa Kiadó
Az egyik ismerősöm a Facebookon ezt írta ma: „Jájj. Megváltozott a Youtube felülete. De még a logója is :(„.
Megnéztem én is az oldalt, még reggel. Nekem tetszett. A YouTube valahogy mindig olyan rendezetlen benyomást keltett bennem, és azóta is hiába nézegetem a logót, nekem nem úgy tűnik, hogy megváltozott volna. De a beszélgetés elindult, hamar átterelődött a Google Plusra, meg egy korábbi blogbejegyzésemre. Aztán úgy döntöttem utánanézek, hogy azóta mi változott. Hát lássuk.
Úgy tűnik, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinél mostanában túlteng a kormány gyalázás a blogoldalán. Dehát könyörgöm, mit lehet még tenni? Engem érdekel a mindennapi politika, az alig másfél éves apátiámból Orbánék úgy ráztak fel, mintha magasfeszültséget vezettek volna belém. Azt gondoltam, hogy hülye itt mindenki, erre nem érdemes időt vesztegetni, aztán jött ez a pár agyagbáb és kiderült, hogy azért lehet még hülyébbnek is lenni.
Grafomán is vagyok kicsit, és annyi magas labdát dobálnak fel, ha nem ütném le őket fizikai fájdalmaim lennének.
Ezek mellett arról fog a gomb utáni rövid eszmefuttatás szólni, hogy miért gondolom azt, hogy ennek a zsákutcának a végén nem egy téglafal van, hanem puskák. Ami sokkal-sokkal rosszabb.
Az elmúlt egy hónapban nagyon sokat kellett a János kórházba járnom. Szülészet, koraszülött osztály, az egyértelmű, az apasággal járó élményen kívül az egyik legnagyobb benyomást a többi hasonló cipőben járó ember sorsa tette rám. Különösen az a pár cigány fiatal, akikkel ott találkoztam. A koraszülött osztályon, de a szülészeten se könnyű senkinek sem, de néha úgy tűnik, hogy nekik az átlagosnál is nehezebb a soruk. Csak mert cigányok, és ez így kurvára nincs jól.