Semmi nem jutott eszükbe

Cseh Tamás emlékalbum

Mikor nagyon monoton munka vár rám, akkor szoktam hangoskönyvet vagy zenét hallgatni közben. Napok óta a Kiscsillag új lemeze megy a fülemben, és most valahogy másra vágytam. Nekünk a melóhelyen van egy mini szerverünk, amin van egy közös rész, mindenki hoz rá zenéket, hangoskönyvet. Nagyon érdekes kis zúg ez. Enya, a Jóga zenék és a Rammstein nyugodtan simulnak a 70-es évek gagyi szinti zenéihez. Szóval ebből kezdtem el szemezgetni és egyszer csak megakadt a szemem a tavalyi Cseh Tamás tribute lemezen. Egyszer, még frissen, átpörgettem, nem igen tetszett. Most a második hallgatás élménye következik.

Igazából fogalmam nincs erről az albumról, ami egy kritika esetén nem baj, teljesen tiszta lapra írt bennem. Őszintén nem emlékszem, hogy mikor halt meg Cseh Tamás, de gyanús, hogy ez az album már a halála után jelent meg, miközben a bemutatkozó szövege meg azt mutatja, hogy már előbb elkezdték összerakni.

Érdekes elképzelés, de nem túl eredeti az MTV Icon óta, hogy a mai zenekarok feldolgozzák egy korábbi előadó dalait. Az említett müsor egyébként arra tökéletes volt, hogy egy csomó teljesen vállalhatatlanul szar számról kiderült, hogy csak jól kéne előadni és hangszerelni és helyből tökéletesek lesznek. No, a Cseh Tamás tribute album esetében ez nem derült ki.

Mindenki eljátszotta a maga stílusában a kiválasztott számot, de átütően új interpretáció nem született. Nem sikerült új oldalukról bemutatni a dalokat. Nem történt velük semmi, csak bizonyítva lett, amit tudtunk, hogy ezek a számok megállják minden műfajban a helyüket. De könyörgöm, ez egyszerűen nem újdonság, egy dobozgitárra írt remekekről van szó, a legalapvetőbb és legpuritánabb előadásmódban. Ha melléraksz pár hangszert már műfajt váltottál.

Egyedül a Kistehén melankó csillantott valamit, mert a már-már metálosra vett refrén annyira elüt a többiek hangzásától, és az eredeti darab lassú dinamikájától (Budapest), hogy meghökkent. Az a szám be fog kerülni a válogatás playlistjeimbe nagy valószínűséggel. Csuda, hogy az amúgy nagyon tehetséges Quimby és a feldolgozós műfajban a Kiscsillaggal már csillagos ötösre vizsgázott Lovasi András mennyire unalmas darabokat raktak össze. Lehet, hogy játszani fasza volt őket, de hallgatni szörnyű. A Csík Zenekartól a Bognár Szílvia-Herczku Ágnesig húzódó népies ív kiakasztóan ötlettelen volt, pedig Cseh Tamás dalai nagyon érdekesek lehetnének így is.

Az ének szépsége volt még, ami említésre méltó, a BinJip Váróterem előadásában (ami amúgy teljesen szolgaian követte az eredetit).

Ez az a lemez volt, ami valószínűleg nagyon sok ember CD polcán ott van, de csak porfogónak. Egy jó ötlet, a szerzőhöz és az alkotókhoz méltatlan megvalósítása. Elbaltázása.