Lassított mellettünk a világ…

Olvastam ebéd közben a Véleményvezér mai eszmefuttatását, hogy, ha bedől az euró, akkor Magyarországnak annyi. Míg falatoztam és a telefon kijelzőjén igyekeztem végigolvasni a cikket, az merült fel bennem, hogy milyen elképzelhetetlen dolognak tűnik, amit most csinálok. Én, az alapvetően liberális beállítottságú ember egyetértek a közép-jobbos újsággal. És, ha nem is mindenben, mert a Véleményvezér számomra sokszor vállalhatatlanul idióta dolgokat tud írni, de igazából közeledhet annyit a véleményünk egymáshoz, hogy ha választani kéne társat a bajban, akkor lehet, hogy őt választanám.

A kutya ott van eltemetve, hogy nálunk az ideológiai ellentétek nem gödrök, amiket át lehet lépni, vagy legalább átnyúlni egymáshoz felettük, hanem függőleges falú kanyonok, amiknek a szélére se nagyon merünk kimerészkedni.

Nekem gyerekkoromban egyik kedvenc szórakozásom az volt, hogy hallgattam a felnőtteket, ahogy vitatkoznak. Politizáltak, könyvekről és egymásról beszéltek. A felét se, mit a felét, a negyedét se értettem, de volt egy téma, amiben állhatatosan egyet mondtak: a szocializmus rossz, ha egyszer vége lehetne itt lenne a kánaán. Ebben nőttem fel, majd kilenc évesen eljött a kánaán.

Na attól az évtől kezdve a felnőttek nem értettek egyet. A kánaán kapuján belépve kiderült, hogy a család egyik fele így gondolkozik, a másik úgy, a harmadik szerint meg félni jó lesz, mert még megbánja mindenki, hogy most állást foglalt bármiben is. Nem vették észre a nagy magukat megkülönböztetésben, – és itt most a családon túllépve az országról beszélek, mint a nagy családról, arról a tíz millió családtagról, akik mi vagyunk – hogy a kánaán csak akkor üzemel, ha közösen vezetjük. Ha abban, hogy mi a közös nevező meghozzuk a döntéseket. A többin már lehet rugózni, hogy ki miképp látja.

Sajnos ez a lelke legmélyéig belekövesedett a magyar emberekbe. Azt szokták mondani, hogy erről az elmúlt nyolc-tíz év politikája tehet, de én ezt nem hiszem. A kik nem vagyunk mentalitása sokkal korábbi betegsége az országnak. A folyamat kikristályosodása az LMP-nek nevezett politikai fekély, ami csak elutasításból áll.

Nézzetek körbe. Egy csomóan evezünk ugyanabban a csónakban, teljesen azonos problémákkal, és nem vagyunk hajlandóak összezárni, hogy megoldjuk a közös problémákat. És nem igaz, hogy ez mindenhol így van. A minimum, a kompromisszum a sikeres országok jellemzője. Nem mondok mást, nézzetek Szlovákiára. Azok ott ugyanolyan váltógazdálkodást folytatnak a parlamentjükbe, mint mi. Mindenféle színű kormányok voltak, egész nácoidok is, de senki nem tett keresztbe az országnak. Elhatározták közösen, hogy mit akarnak elérni és azt megcsinálták. Mellette ekézték egymást ezerrel, de az alapot tiszteletben tartották.

Nálunk van Új Magyrország, Nemzeti Konzultáció, meg még egy sor nemzeti címkével ellátott dolog, de egy nincs:

nemzeti kompromisszum.

Mindig azt mondták nekem a szüleim, hogy neked majd meglátod, milyen jó lesz. Egy olyan világban fogsz élni, ahol megbecsülik önmagukért az embereket, a munkát és ahol lehetőséged van boldogulni. Ez elment. Láttuk. Itt hussant el mellettünk, fékezett, kérdezték, hogy beszállunk-e. Mi meg nem tudtuk eldönteni, szóval továbbálltak, nem várnak ránk többet.

A lányomnak majd azt mondom, hogy erre jártak, ha szerencsénk van, mire felnősz újra erre járnak, ha még nagyobb szerencséd van, akkor megint fékezni is fognak.

Én megtanítom majd neki, hogy akarjon beszállni, te tanítsad meg ugyanezt a tiednek.

Ugye, hallod ott a másik sziklán ezt?

Related External Links