Trónok harca

Hadd csapongjak tovább kissé mielőtt a könyvre térnék.

Nagyon érdekes, hogy az emberek újra és újra felfedezik a már létező dolgokat. Az olvasás terén, a divatban, mindenhol. Gondoljunk csak a ruhákra, 10-15 évente visszaköszönnek ugyanazok a fazonok, színek. Valószínűleg mert már mindent kitaláltak. Így van ez a könyvekkel is. A Harry Potter nem volt kiemelkedő mű, korántsem, csak rajta keresztül az emberek újra megtalálták a mesét. Peddig már létezett, varázslók, árva gyerekek, mindenféle misztikus lények, remek sztorik voltak rájuk, de a Harry Potter kicsit átgyúrta, belerakta egy modern környezetbe és sikerre vitte. A nagynéném pont ezt csinálta kiskorunkban. Mesét költött meglevő elemekből és mi voltunk az unokatesóimmal a főszereplői.

Király, de ettől még a mese mese marad, a HP meg egy közepes a műfajból.

Na, ez kitérőnek tűnhetett, de nem. A Trónok Harca, csak hogy a bevezetőt folytassam, sose fogja utólérni Tolkient, mert nem egy ligában játszanak. Tolkien mondát akart írni egy meglevő világhoz és történelmet az oda tervezett nyelvekhez. Nem könyvet akart írni, regényt, hanem mitológiát. A Hobbit és a Gyűrűk Ura ennek a mitológiának nagyon kicsi részelemei, amiket Tolkien eredetileg a gyerekeinek a szórakoztatására színezgetett mesésre. És ezzel megalkotta a fantasyt.

A követői pedig ott hibáznak, attól nem játszanak egy ligában a nagy nyelvész proffal, hogy ők a meséből indulnak ki és hozzá alakítják a világot. Ettől a könyvek lehetnek jók, csak az a mélység amit el akarnak érni, az a tolkieni szörnyűséges időkút nincs meg.  Hobbit vagy a Gyűrűk Ura sorai alatt mindenhol történelem van. Múlt. Nem erőltetve csak átsejlik, ahogy az életben is. A Trónok harcában a múltat belevarrták, mit varrták, egy kalapáccsal beleerőltették a sztoriba.

Szóval itt van ez az új világ, a könyvből még a neve se derül ki, de mindegy és ahogy olvasod a sztorit egyre másra derül ki, hogy ez az író szeretheti, ismeri és érti is  a fantasyt. És nem restell lopni sem.

Egyszerűen semmi új nincs ebben a könyvben, minden egyes sorát, minden egyes helyszínét és karakterét már megírták, legalább egyszer. Az általam olvasott kritikák szerint az egyik legnagyobb erénye, hogy az író nem sajnálja megölni a hőseit. Akárkit. No és? Van vagy 25 szereplő, kezdetben szinte követhetetlenül, mert a neveik is változnak (hol becenév, hol gúnynév, hol az eredeti), nem is baj, ha halnak ki páran. Olyan sokan meg nem is, tenném hozzá, most itt a laptop előtt egy gyors fejszámolást végzek, négyre emlékszem így hirtelen, meg egy eltűnt, az gyanús, hogy még él (vagy, az én tippem szerint, gonosz lesz).

De hozott anyaghoz képest jó. Csak nem kiemelkedő. A Sárkánydárda krónikák szintjén van, kellemes, hosszú lélegzetvételű kalandos mű. Semmi meglepő, semmi új, biztonságos középszer.

Remek ahhoz, hogy a melóban ebéd közben olvasgassak kicsit. Lehet, hogy egyszer megnézem majd a második részét is.