Passuth László: Ravennában temették Rómát

Theodorik ábrázolása a Gesta Theodoriciből (1176 előtt) – forrás: Wikipédia

Elfogult vagyok, mert a kedvenc irodalmi műfajom a történelmi regény. Benne van minden, ami jó, izgalmas, hisz a történelemnél izgalmasabbat nem lehet kitalálni. Igaz, a jó történelmi regények szigorúan tartják magukat a megtörtént valósághoz. Tanít, egy jó regényre mindig emlékezni fogsz. A történelmet nem lehet könnyebben megtanulni, mint így regényes formában. Elolvasod, belebújsz a hős bőrébe, megismered a környezetét.

Az iskolában sose fogod a magolásból megjegyezni az összes uralkodó és családtagjaik, bizalmasaik neveit és történeteit, de egy jó regényalakra mindig emlékezni fogsz.

Oké, tudom, hogy a történelmi regények olvasása nem váltja ki a tanulást, de jó alapot ad. Ha eleget olvasol érdekelni kezd, hogy mi a hozzáköltés, mi az igaz és utánajársz, és akkor meg is tanultad az egészet.

Passuth László a magyar történelmi regényírás koronázatlan királya. A könyvei vaskosak, benne van minden, amit tudni kell akár Teodorikról, akár II. Andrásról akár Cortesről ír. Passuth stílusa olvasmányos, a szereplőit hagyja élni, de ezt úgy teszi, hogy nem nyúl hozzájuk. Megértjük a főhős érzéseit, alakját, de ezt sokszor más regényalakok szemén keresztül mutatja be, néha inkább narrátort alkalmaz, hogy nehogy megmásítsa az eredeti, egyszer élt embert.

Mégis, és ez a művészet Teodorik él  könyv lapjain. Megismerjük minden esendőségéve és nagyszerűségével együtt.

(Jellemző korunkra, hogy a Teodorik szót nem ismeri a helyesírás ellenőrző, helyette a Commodore szóra szeretne folyamatosan javítani.)

Én nagyon sok regényt olvastam a kora császárkorról, a polgárháborúk koráról, de valahogy Nero utántól csak kis részletekben ismerem ilyen bensőségesen a Római Impérium történetét. Az Aranykoporsó Mórától, Az aranygyűrű Révaytól, ennyi amit olvastam. Bezzeg a köztársaság, a polgárháború, a korai császárkor bővelkedik olvasmányos és érdeke regényekben. A Gordianus sorozat és a Róma Saylortól, Graves Claudius művei, Spiro Fogsága, Waltaritól az Emberiség ellenségei, csak, hogy az elsőket említsem ami eszembe jut.

A Római Birodalom

A Nyugat Római Birodalom bukásával úgy vagyok, mint a világháborúkkal. Nem sokat foglakoztam vele és a rá következő időkkel, mert nem szerettem a rendetlenségét, túl bánatos nosztalgiát érzek a letűnt aranykor után, ahhoz, hogy igazán szerethessem a rá következőt. Mégis, Passuth most megfogott ezzel a könyvvel. A Ravennában temették Rómát pont ezt a nosztalgikus érzést erősítette. A történetben végig ott bujkál a letűnt birodalom nagysága, a romok közt még emlékeznek az arany időkre, kis javítással még működtethető az a műszaki nagyság, ami közel ezer éven át megkönnyítette az emberek életét, a vízvezeték, a padlófűtés, a szökőkút vidámsága, a jó és időtálló út. De ezeket már csak kevesen tudják javítani, karbantartani és egy Teodorikhoz fogható széleslátókörű elme kell, hogy megfinanszírozza egyáltalán a restaurációt. Jellemző az emberekre, hogy ez nekik nem elég.

Vannak kiemelkedő időszakok a történelemben, a Római Birodalom talán a legerősebb minta. A Frank királyoktól Napóleonig mindenki előtt ott lebegett a Kisázsiától Brittaniáig húzódó állam eszméje. Mert Európa Róma romjain virágzott ki újra, az ő emlékük, dicsőségük és tudásuk ugyan el-eltűnik, de időtálló és újra és újra feltűnik és mindig előre mozdít.

Róma örök és mindenkit lenyűgöz.