Héj, József! – Timur Lenk

Pénteken, míg a feleségem a Quimby teátrum előadásán volt én az Apámmal meg a barátnőjével az Orczy kertbe mentem, hogy Timur Lenket hallgassak. Nem gondoltam a munkából hazafelé, hogy aznap este még kimozdulok, mert bár többeket csábítottam a koncertre senki nem ért rá. Végül Apuék mondták, hogy menjünk csak el, és megérte.

Nagyon hangulatos este volt, a viharfelhők, amik hetek óta keserítenek épp egy kis pauzát adtak, és kisütött a hold is, egészen a híres sanzonhoz méltóan rezgett az Orczy kert pocsolyáján. Azt hittük késni fogunk, mert a koncert 8-ra volt hírdetve, és mi kb. hn 9 tájt estünk be, de még bőszen hangolgattak, meg várták az erősen késő basszus gitárost. Kicsit aggódtunk, hogy nehogy 10-kor vége is legyen, de ez hálisten máshogyan alakult.

Végül csak-csak megérkezett a teljes zenekar, nekiláttak a zenének. A közönség egy része lűáthatóan (hallhatóan) lelekes fan volt, a többiek meg érdeklődéssel figyelték, hogy mi sül ki ebből. Páran az 5. szám környékén feladták, pedig kár volt, mert onnét indult igazán az este. Egytre többen ropták, mások (hozzám hasonlóan) csak vinnyogva röhögtek meg élvezték a zenét, mert az eleve ütős paródiák élőben újragondolva még jobbak.

A Timur Lenk szerintem kuriózum produkció, nem egyedüliek műfajilag ebben az országban, de ritka az olyan hobbizenekar ami nem veszi komolyan magát. A hobbizenekarok alapvető baja, hogy művészeknek gondolják magukat, nagy üzenetek közvetítőinek, míg a Timur Lenk csak parodizál és közben megtáncoltat. A konferanszokban magukon röhögnek, meg néha kiszólnak a közönségnek, ettől igen barátságos lesz az egész.

Én – bár azt halottam Méhecskétől, hogy nagyon jó volt – örülök, hogy a Quimby helyett ezt választottam estére. Spontaneitásuk és idióta humoruk nagyon jó kikapcsolódást adott egy elég depressziós nap végére. Ajánlom, hogy kattintsatoka  fenti linkre, töltsétek le a két albumot ami elérhető a honlapon és viduljatok rajta.